Kezdőlap Gazdaság MNB: 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács
No menu items!

MNB: 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.

A legutóbbi, augusztusi kamatdöntő ülésen a testület még az alapkamat tartására szavazott, de Virág Barnabás MNB-alelnök az ülést követő tájékoztatón azt mondta, bár a grémium a monetáris lazítás átmeneti szüneteltetése mellett döntött, a következő időszakban tér nyílhat a kamatkondíciók további, óvatos mérséklésére.

Az ülést követően kiadott közlemény szerint az elmúlt időszak során a külső monetáris politikai környezet lazábbá vált, míg a külső konjunktúra kilátásai továbbra is visszafogottan alakulnak. A monetáris politika horizontján folytatódik a dezinfláció. A bizalom lassú erősödése mellett a háztartások fogyasztása fokozatosan emelkedik.

A pénzügyi piaci folyamatok stabilan alakulnak, és az ország kockázati megítélése összességében enyhén javult. A monetáris tanács megítélése alapján mindez lehetővé tette a kamatkondíciók óvatos mérséklését.

A nemzetközi és hazai dezinflációt övező kockázatok, illetve a befektetői hangulat változékonysága előretekintve is óvatos és türelmes monetáris politikát indokolnak. Folyamatosan értékelik a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten döntenek az alapkamat mértékéről.

Értékelésük szerint 2024-ben főként a fokozatosan emelkedő háztartási fogyasztás támogatja a hazai GDP bővülését, a GDP 2024-ben 1,0–1,8 százalékkal, 2025-ben 2,7–3,7 százalékkal, majd 2026-ban 3,5–4,5 százalékkal bővül.

Az infláció változékonysága az idei év végéig fennmarad, azonban a dezinflációs trend 2025 első negyedévétől folytatódik. A fogyasztóiár-index szeptemberben tovább mérséklődik, majd év végéig enyhén 4 százalék fölé emelkedik.

Azt írták, hogy a bejelentett hiánycsökkentő intézkedések támogatják az idei és a jövő évi költségvetési hiánycélok elérhetőségét, amelyhez a kiadások feletti kontroll fenntartása is szükséges.

A költségvetés GDP-arányos hiánya 2024-ben 4,3–4,7 százalék, 2025-ben 3,2–4,2 százalék, 2026-ban pedig 2,8–3,8 százalék között alakul.

Az MNB előrejelzése szerint a kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenleg a teljes horizonton egyensúly közelében lesz. A GDP-arányos államadósság-ráta a 2024-re előrejelzett 73,2 százalékról 2025-ben 72,3 százalékra, 2026-ban pedig 70,8 százalékra mérséklődik.

Jelezték: a monetáris tanács a szeptemberi Inflációs jelentés alapelőrejelzése körül négy alternatív kockázati forgatókönyvet emelt ki. Ezek a nagy jegybankok vártnál gyorsabb kamatcsökkentésével, az elhúzódóan gyenge európai konjunktúrával, az óvatossági motívum gyorsabb oldódása következtében a fogyasztás gyorsabb helyreállásával, valamint a beruházások lassabb növekedésével számolnak.

Az Inflációs jelentés kedden nyilvánosságra hozott fő számai szerint az MNB a júniusban várt 3,0-4,5 százalékos sávról 3,5-3,9 százalékra módosította inflációs várakozását, míg a GDP-növekedési előrejelzését 2,0-3,0 százalékról 1,0-1,8 százalékra rontotta legfrissebb, szeptemberi Inflációs jelentésében.

2025-re a júniusban várt 2,5-3,5 százaléknál magasabb, 2,7-3,6 százalékos inflációval és a korábbi 3,5-4,5 százalékos GDP-bővülés helyett 2,7-3,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.

A 2026-os inflációt változatlanul 2,5-3,5 százalékos sávban, a GDP-növekedést pedig 3,5-4,5 százalék között várja az MNB, utóbbi fél százalékponttal haladja meg a júniusi prognózist. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...