Kezdőlap Mozaik Itt a lemezreneszánsz: a brit csúcskereskedő ismét bakelitlemezeket árul
No menu items!

Itt a lemezreneszánsz: a brit csúcskereskedő ismét bakelitlemezeket árul

fotó:Freepik

A 90’-es évek óta először árul bakelit zenelemezeket a WH Smith. A retrolemezek 80 nagyáruházban lesznek kaphatók az Egyesült Királyságban, hogy a régi új élményforrás a rajongók és az új közönség számára egyaránt vonzó legyen.

Amikor a 80-as évek végén a CD-eladások szárnyaltak, sokan úgy vélték, hogy ez a régimódi bakelitlemez halálhírét jelenti. A Guardian szerint 40 évvel később a hagyományos lemezek ismét divatba jöttek, olyannyira, hogy a főként az angliai főutcákon, vonatállomásokon, kikötőkben és reptereken jelen lévő (és a Budapest Airporton is megtalálható) elsősorban könyveket, újságokat, szórakoztatóelektronikai kiegészítőket, valamint nassolni valókat kínáló VH Smith kiskereskedelmi vállalat három évtizedes szünet után újra visszahozza őket.

A lemezek a 90-es évek óta először lesznek kaphatók Angliaszerte 80 utcai üzletben, mivel a kiskereskedő igyekszik „a tapasztalt rajongókat és az új hallgatókat egyaránt” megnyerni. A BPI, a brit lemezkiadók szövetségének adatai szerint a bakelitlemez-vásárlások száma 2023-ban elérte az 5,9 millió darabot, ami 1990 óta a legmagasabb éves szint.

Az Egyesült Királyságban az eladásoknak extra lökést adott Taylor Swift 1989 (Taylor’s Version) című albuma, amely a tavaly októberi megjelenése óta eladott több mint 84 700 példányával a 2023-as év legnagyobb példányszámú bakelitlemeze lett. Az év legnagyobb példányszámban eladott bakelit LP-je brit előadótól a Rolling Stones Hackney Diamonds című lemeze volt, amely a második helyen végzett.

A WH Smith először az 1950-es években kezdett el vinyl albumokat árulni, a lemezek a kiskereskedő egyik legfontosabb termékkategóriájává váltak. Az 1990-es években azonban a CD-k térhódításával megszűntek.

A lemezreneszánsz az indie lemezboltok számának növekedését is magával hozta az Egyesült Királyságban. Az ERA, a digitális szórakoztató és kiskereskedelmi szövetség tanulmánya szerint jelenleg 461 indie lemezbolt van az Egyesült Királyságban, 122-vel több, mint 2014-ben. 2014-ben az indie (független) üzletek az Egyesült Királyságban az összes zeneárusítóhelynek mindössze 3%-át tették ki, de ez az arány most már 23%. Ami tükrözi a szupermarketek és más nagy zeneáruházak jelentőségének csökkenését.

A HMV zenei gigakiskereskedő négy év kihagyás után 2019-ben újra megnyitotta zászlóshajó lemezboltját, amelynek egy egész emeletét a bakelitlemezeknek és CD-knek szentelték. Idén a hanglemezek is felkerültek az éves infláció kiszámításához használt termékek listájára, először az 1992-es kiesésük óta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Hirdetés

Hírek

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.