Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Az oroszok mellett a kormány is veszi az iPhone-t, mint a cukrot
No menu items!

Az oroszok mellett a kormány is veszi az iPhone-t, mint a cukrot

Az orosz kormány iPhone-vásárlásai január és szeptember között négyszer nagyobbak voltak, mint 2023 azonos időszakában. Annak ellenére, hogy egyes tisztviselőknek tilos az Apple készülékek használata- jelentette hétfőn a Vedomosztyi napilap,

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 2023 júniusában azt mondta, hogy egy amerikai kémkedési műveletet leplezett le, amely kifinomult megfigyelőszoftverek segítségével iPhone-ok ezreit kompromittálta, miközben az Apple pedig tagadta ezt az állítást.

a Reuters tudósítása szerint a Kommerszant című újság pedig tavaly arról számolt be, hogy a Kreml azt tanácsolta a 2024-es oroszországi elnökválasztás előkészületeiben részt vevő tisztviselőknek, hogy ne használjanak iPhone-t, mert az aggályos: a készülékek sebezhetőek a nyugati hírszerző ügynökségek számára.

A Vedomosztyi a Tenderplan kereskedelmi platform meg nem nevezett képviselőjére hivatkozva most azt írta, hogy az iPhone-okat érintő szerződések értéke az év első három negyedévében 6,9 millió rubelt (71 469 dollár) tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,6 millió rubellel.

A Reuters nem tudta ellenőrizni az információkat, de az orosz digitális minisztérium tavaly megtiltotta dolgozóinak, hogy iPhone-okat és iPadeket használjanak a munkahelyi e-mailekhez és más alkalmazásokhoz. A minisztérium nem reagált a megkeresésre.

Oroszországban egy új iPhone 16 Pro Max átszámítva 692.000 Ft-ba kerül. Fotó:youtube/Reuters

A legújabb iPhone 16 mindenesetre már kapható és nagy a kereslet Oroszországban, annak ellenére, hogy az Apple az ukrajnai konfliktus miatt leállította az Oroszországba irányuló exportot. Így aztán akad olyan készülék is a pultokon, amelyen a demo felirat szerepel, jelezve, hogy a telefon eredeti funkciója ez volt valahol.

Az elkötelezett vásárlók azonban magasabb áraktól sem riadnak vissza, miközben az úgynevezett szürke vagy párhuzamos importot használják, amelyet Oroszország legalizált, hogy lehetővé tegye a nyugati szankciók alá került áruk behozatalát a márkatulajdonosok engedélye nélkül. Ezt kihasználva az oroszok lelkesen szerzik be be az Apple készülékeit.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...
Hirdetés

Hírek

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...