Kezdőlap Gazdaság Ezeken a településeken lesz elérhető az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatás
No menu items!

Ezeken a településeken lesz elérhető az új 3+6 milliós otthonfelújítási támogatás

A korábbinál magasabb kamattal és csak kistelepüléseken lesz elérhető a 2025-től újrainduló otthonfelújítási támogatás, aki pedig már az első körben is kapott pénzt, az csupán a maximális összeg esetleg még igénybe nem vett részéért jelentkezhet – hívja fel a figyelmet a 2887 kedvezményezett település listáját közlő Bank360.hu.

Az esélytelenek nyugalmával figyelhetik a 2025-től újrainduló otthonfelújítási támogatás fejleményeit a városban vagy nagyobb településeken lakó gyerekesek, valamint azok is, akik az első programban már teljesen kihasználták a 3 milliós támogatást. Ők ugyanis nem lesznek jogosultak a már csak 2887 kistelepülésen felvehető 3 milliós vissza nem térítendő támogatásra és maximum 6 milliós kedvezményes hitelre.

A jogosulti kör jelentős szűkítése nyomán az első program 370 ezer családjánál alighanem sokkal kevesebb igénylőre számíthatnak a hitelt adó bankok és a támogatási kérelmeket elbíráló Államkincstár. Akiket nem mozgatott meg az első program, azok aligha fognak tömegesen kapkodni az újranyitott lehetőség iránt. Akik viszont az első körben a maximumnál kevesebb támogatást vettek igénybe, most még kimeríthetik a keretüket. Mellettük új igénylői kört jelenthetnek azok, akik az első pályázat 2022 végi lezárulta után váltak csak jogosulttá a támogatásra, például azóta született gyerekük vagy azóta lett saját tulajdonú lakásuk.

Arra minden igénylőnek számítania kell, hogy ha a kedvezményes hitelt is fel akarja venni a lakásfelújításhoz, annak már valamivel magasabb lesz a kamata az előzőnél. Az első program fix 3 százalékával szemben most ugyanis majd az állampapírhozamoktól függ a kölcsön kamata. Az állami kamattámogatást már leszámítva 4,5-5 százalék körüli kamattal számolhatnak az igénylők a jelenlegi hozamszintek alapján. Ha most vennék fel ezt a hitelt ilyen feltételekkel, akkor csak 4,5 százalék lenne a bankok által maximálisan felszámítható kamat, de állampapírhozamok elmúlt időszakban tapasztalható emelkedése miatt ez jövőre az első hónapokban igénylőknek már akár 5 százalékig is felmehet a Bank360.hu számításai szerint. Ennél persze a bankok olcsóbban is kínálhatják a kölcsönt, hiszen a jogszabály csak a maximumot határozza meg.

A januárban induló Vidéki Otthonfelújítási Program iránt érdeklődők egyelőre annyit tehetnek, hogy megnézik a támogatás feltételeit és ellenőrzik, hogy olyan helyen van vagy lesz-e a lakóingatlanuk, amely szerepel a leendő jogszabályban felsorolt 2887 település között.

Az összes település, ahol elérhető az otthonfelújítási támogatás 2025-től:
https://infogram.com/1pp9zpv1j3pzjyar3e6j536vwnizzjgl2zz?live
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő