Kezdőlap Zöld üzlet Áder János: a Tokaji borvidék felkészült a változásra

Áder János: a Tokaji borvidék felkészült a változásra

A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra – erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a Földön a felmelegedés átlépte a kritikusnak tartott másfél fokot, s felvetette: mit jelent ez a Tokaji borvidék számára.

Ifjabb Szepsy István elmondta: a melegebb klíma kedvez a száraz fehér borok, például a Furmint, Hárslevelű termesztésének. Ez a borfajta 20-25 éve honosodott meg a környéken. Már a termés harmadát ez adja, s ez a legversenyképesebb. Ugyanakkor az aszú marad a “borok kaviárja“, ennek a borvidéknek ez marad az exkluzív terméke.

A szakember arra hívta fel a figyelmet:a tokaji aszú szakmai körökben az Egyesült Államoktól Kínáig világhírű, az általános borfogyasztók körében azonban már csak mennyiségi okokból sem. Az egész magyar bortermelés 60 ezer hektáron zajlik, ugyanakkor csak a Bordeaux-i borvidék 130 ezer hektár. A Tokaji borvidék egész éves termelése pedig New York és agglomerációja egyhavi borfogyasztásának felel meg.

Áder János felvetette, hogy általában, és különösen a fiatalok körében csökken a borfogyasztás, pedig a magyar borok egyre jobb minőségűek, ezért érdemes népszerűsíteni a kulturált borfogyasztást.

A borász elmondta: egyre nagyobb a kínálat, és manapság inkább a minőségi borokat keresik. Sokat változott a technológia is, nagy a termékfejlesztési verseny.

Ifjabb Szepsy István beszélt arról is, hogy apja 1989-ben újraalapította a több évszázados borászati hagyományokkal rendelkező család pincészetét. Sokat fejlődött a borászat technológiája, és ennek köszönhetően könnyebb kiküszöbölni az évjáratok különbségeit, ami csökkenti a bortermelés kockázatát, ugyanakkor hátránya, hogy a bor elveszti termőhelyi jellegzetességeit. A bor kiemelt minőségét pedig éppen a termőhelyi jelleg megjelenése adja. Ez jellemző a Tokaji borvidékre is.

A minőségi bortermelést segíti a hozamkorlátozás is: hektáronként akár 15 tonna szőlőt is lehetne termelni, de a minőség érdekében 4-5 tonnánál nem lehet több – fűzte hozzá.

Ettől nő a fürtök ásványianyag-tartalma és erőteljesebben jelentkezik a termőhelyi jelleg is – jegyezte meg ifjabb Szepsy István. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Mostantól több pénz marad a családi kasszában 

Július 1-jétől jelentősen nőtt a családi adókedvezmény összege, ami havonta több tízezer forint extra jövedelmet jelenthet a magyar családoknak.

Programajánló esős napokra Székesfehérváron

Nehogy néhány esős nap elrontsa a tóparti nyaralást! Karnyújtásnyira van Fehérvár, ahol mindig számíthatunk egy tartalmas kulturális programra.
Hirdetés

Hírek

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,