Kezdőlap Pénzvilág Ha a focivébé volt az új Oroszország-imázs ára, megérte
No menu items!

Ha a focivébé volt az új Oroszország-imázs ára, megérte

Ha valaki, hát Putyin elnök már tényleg sok mindent látott – és csinált. Így aztán az is jó eséllyel nyomot hagyott benne, hogy a KGB-ügynökként és hírszerzőként állomáshelyéül szolgált Németország milyen sikeresen változtatta meg az ott rendezett labdarúgó-világbajnoksággal a korábbi – szürke, nagyképű, csak a sör és a virsli hazája címszavakra épült – országimázsát. Ami 2006-ban bejött Németországnak, úgy tűnik, most bejön Oroszországnak is.

A jelenleg is zajló futball-világbajnokság előtt többen tartottak attól, hogy Oroszország nem tudja majd teljesíteni a rárótt feladatokat, amelyeket rendező országként kell ellátnia – írja a Reuters. Sokan rasszista indíttatású támadásoktól és a helyi huligánok agresszív fellépésétől féltek, ám a július 15-ig tartó torna mindeddig mentes maradt a botrányoktól. Mindez pedig azt jelzi, hogy Vlagyimir Putyinnak sikerült kézben tartani a gyeplőt, s ezzel egy olyan képet küldeni a világnak Oroszországról, ami a kételkedőket és a Moszkva lépéseit aggodalommal figyelőket is meggyőzheti arról, hogy a nagyhatalom maga a béke szigete – még ha ez nincs is teljesen így.

Ezt azonban nemcsak Putyin és a világbajnokság orosz szervezői hangsúlyozzák immár több mint három hete – húzza alá a londoni székhelyű hírügynökség -, hanem például a FIFA elnöke, Gianni Infantino is, aki a moszkvai Kremlben múlt pénteken tett látogatása alkalmával kiemelte, hogy a 2018-as vébével Oroszország eredményesen leszámolt a ráhúzott sztereotípiákkal, sőt a legtöbb odalátogató szurkoló szívét örökre elnyerte. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség első emberét az elnöki találkozóra elkísérte a korábbi világbajnok német labdarúgó, Lothar Matthäus, az egykori kiváló dán kapus, Peter Schmeichel, a kilencvenes évek mexikói kiválósága, Jorge Campos, valamint a szovjet válogatott és a Szpartak Moszkva legendája, Nyikita Szimonjan is, akik egytől egyig megerősítették Infantino szavait, hozzátéve, hogy remélik, az orosz emberek páratlan vendégszeretetének híre a bolygó minden szegletébe eljut.

A globális politikai és gazdasági színtéren meglehetősen elszigetelt Putyin elnök tehát úgy tűnik, sikeresen fordította a saját és országa javára a focivilág legnagyobb ünnepét. Azzal pedig, hogy néhány korábbi sztárfocistát és magas rangú FIFA-vezetőt is maga mellé tudott állítani, külön győzelem, hiszen az ő szájukból még hitelesebbnek tűnnek az Oroszországot és a rendezést méltató szavak.

Az elmúlt hetekben 11 milliárd dollárból újjáépített országimázshoz ráadásul az orosz válogatott világbajnoki szereplése körüli eufórikus hangulat is hozzátett, a szbornaja ugyanis a negyeddöntőig jutott, szombat este Horvátország állította meg a házigazdák nem mindennapi menetelését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Direkt járattal repülhetünk Torinóna

Budapestről Torinóba indít közvetlen járatot 2025. október 28-tól a...
Hirdetés

Hírek

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...