Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Itthon többen ültek tavaly BMW-be
No menu items!

Itthon többen ültek tavaly BMW-be

A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot – közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető ismertetése szerint minden kategóriában jól teljesítettek modelljeik. Ugyanezt várják a 2019-es évtől, hiszen az idén is több újdonságot mutatnak be a feltörekvő szegmensekből, köztük az eddigi legnagyobb, X7-es szabadidőautót, valamint a teljesen elektromos hajtású Mini modellt.

Az elmúlt évben a bajor gyártó ismét megdöntötte saját rekordját az elektromos és plugin hibrid modelljeivel: összesen 160 darab “i” járművet adtak el Magyarországon, ebből a teljesen elektromos i3-ból 149 darabot, a hibrid i8-asból pedig 11 darabot értékesítettek.

Salgó András vállalati kommunikációs igazgató kiemelte, a szűk konkurencia körében, a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után. Tájékoztatott arról is, hogy tavaly országosan 15-re bővült a magyarországi BMW kereskedések, és 5-re a Mini márkakereskedések száma.

A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint.

A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Összesen 2 490 664 autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

Az ügyvezető kiemelte, hogy elektromos és hibrid autóikból összesen 142 617 darabot értékesítettek, amely 38,4 százalékos bővülés 2017-hez képest.

A gyártó tervei szerint 2025-ben a BMW éves értékesítésének 15-25 százalékát teszik majd ki az elektromos és hibrid autók, ez mintegy 500 ezer ilyen járművet jelenthet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...