Kezdőlap Karrier Brexit próba - Tartózkodási engedély 1x1 EU-polgárainak
No menu items!

Brexit próba – Tartózkodási engedély 1×1 EU-polgárainak

Megkezdődött annak az engedélyezési rendszernek a teljes körű próbája, amelyet a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok további tartózkodásának lehetővé tételére dolgozott ki. Elemzők komoly bírálatokkal illetik a rendszert, azzal az érvvel, hogy sok EU-állampolgár kimaradhat a eljárásból, és így bizonytalanná válhat a tartózkodási jogviszonyuk.

Nagy-Britanniában a statisztikai hivatal (ONS) jelenlegi becslései szerint 3,2 millió külföldi EU-állampolgár él, más, független becslések 3,5 millióra teszik az uniós országokból tartósan áttelepültek számát.

A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a belügyminisztériumhoz.

A kérelmezési rendszert a belügyi tárca tavaly nyáron már alávetette egy szűk körű, felkért résztvevők bevonásával elvégzett próbának.

A minisztérium tájékoztatása szerint mostantól viszont minden külföldi EU-állampolgár benyújthatja folyamodványát, jóllehet továbbra is próbaüzemről van szó, és a rendszer végleges formájában március 30-án indul, egy nappal a brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes határnapja után.

Akik maradni akarnak, maradhatnak. Csak az adminisztráció…

A belügyminisztériumi tájékoztató szerint a tartós letelepedési engedélyért 2021. június 31-éig lehet folyamodni, de ha a brit EU-tagság a kilépési feltételekről szóló megállapodás életbe lépése nélkül szűnik meg március végén, akkor a határidő 2020. december 31-ére módosulna, és ebben az esetben igazolni kellene, hogy a kérelmező már a kilépés március 29-i határnapján életvitelszerűen Nagy-Britanniában élt.

A brit hatóságok kérése az, hogy azok, akik a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában kívánnak maradni, hitelesen igazolják személyazonosságukat, nyilatkozzanak arról, hogy a múltban született-e ellenük elmarasztaló bírósági ítélet valamely súlyosabb bűncselekmény miatt, és igazolják, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek.

Az állandó letelepedett státusért folyamodó külföldi uniós polgárok online felületen, akár okostelefonjukra letölthető alkalmazás segítségével is beterjeszthetik majd kérvényüket.

A személyazonosság igazolására a kérelmezőknek az “EU Exit: Identity Document Check” alkalmazást kell használniuk, amely része az engedélyezési rendszer működésére kidolgozott, mobil eszközökre letölthető integrált alkalmazásnak.

A letelepedett státusért folyamodó felnőtteknek 65 font (23 400 forint) eljárási díjat kell fizetniük. A díj a 16 évnél fiatalabbak esetében 32,50 font lesz.

A brit belügyminisztérium útmutatója szerint kétféle tartózkodási jogviszonyért, letelepedett, illetve előzetes letelepedett státusért lehet folyamodni, attól függően, hogy a kérelmező a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig – megállapodás nélküli Brexit esetén idén március 29-éig – eltöltött-e öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

Az útmutató szerint azok is kitölthetik az ötéves tartózkodási időszakot, akik a határidő végéig még nem tartózkodnak ennyi ideje Nagy-Britanniában, és utána ők is végleges letelepedett státusért folyamodhatnak.

Azoknak, akik előzetes letelepedett státust kaptak, a végleges tartózkodási engedélyért nem kell még egyszer fizetniük.

A brit kormány a többször hangoztatott hivatalos álláspont szerint mindenképpen szeretné, ha a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradnának, függetlenül attól, hogy életbe lép-e a megállapodás a brit kilépés feltételrendszeréről.

A British Future nevű, elsősorban emberi jogi és esélyegyenlőségi kutatásokra szakosodott tekintélyes londoni elemzőműhely hétfőn ismertetett tanulmánya szerint azonban különösen nagy kockázatokat rejt az engedélyezési rendszerrel járó munkateher, amely az elbíráló hatóságokra hárul.
A kutatóintézet 3,5 millióra becsüli a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok számát. A tanulmány szerint közülük 98 ezer a magyarok, és több mint egymillió a lengyelek száma.

A British Future szerint ez azt jelenti, hogy ha a brit belügyminisztérium 2021 júliusáig az összes külföldi EU-állampolgár letelepedési kérelmét el akarja bírálni, akkor naponta 5600 folyamodványt kellene feldolgoznia.

Ha az uniós állampolgároknak csak az 5 százaléka szembesül valamilyen nehézséggel vagy elutasítással, az is azt jelentené, hogy a határidő lejártával 175 ezren maradnának jogi státus és esetleg munkavállalói jogosultság nélkül.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...