Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Ahol a segítségnyújtás alapfunkció
No menu items!

Ahol a segítségnyújtás alapfunkció

 

Rendszeres eszközadományozással, a szervezet karitatív programjainak, illetve fenntartható működésének támogatásával segíti a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet értékteremtő munkáját a Candy Hoover Hungary Kft. A nemrégiben megkötött hároméves stratégiai partnerségi megállapodás értelmében az okos háztartási gépeket forgalmazó vállalat már májustól bekapcsolódott a karitatív szervezet országos segélyakcióiba.

Az Ökumenikus Segélyszervezet több mind harminc éve azon dolgozik, hogy a lehető leghatékonyabban támogassa a nélkülözőket, illetve a bajbajutottakat. A szervezet nemzetközi, illetve országos kiterjedésű programokkal, valamint a lokális segítségnyújtás legváltozatosabb formáival igyekszik esélyt teremteni a felzárkózásra a szegénységből kiutat kereső családoknak, ebben pedig mostantól mindenkor számíthat a magyar és nemzetközi tulajdonosi hátterű vállalkozások segítségére.

A Candy Hoover Hungary Kft. működése során a környezeti és társadalmi felelősségvállalásra egyaránt kiemelt figyelmet fordít. Egyrészt felhasználóit olyan megoldásokkal igyekszik támogatni, amelyekkel számottevően csökkenthető a háztartások energiafelhasználása, ezáltal a mindennapokban használt gépek környezeti terhelése. Másrészt előszeretettel csatlakozik olyan akciókhoz, amelyek célja hatékony és hosszú távú segítséget nyújtani a rászorulóknak.

Az Ökumenikus Segélyszervezettel megkötött, három évre szóló stratégiai megállapodás ötvözi a vállalat társadalmi felelősségvállalási célkitűzéseit a széleskörű hatékony segítségnyújtással, hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy a Candy Hoover Hungary rendszeres eszközadományokkal, javított vagy csomagoláshibás, ám rendeltetésszerűen működő, magas energiahatékonyságú mosó-, szárító- és mosogatógépekkel, hűtőszekrényekkel támogassa a szervezet intézményeit. Emellett a cég csatlakozik a segélyszervezet országos karitatív programjaihoz is, ezáltal hozzájárul a többi között az Iskolakezdés együtt! segélyakció vagy éppen a szeretet.éhség. Adventi Adománygyűjtés sikeréhez.

„Munkánk során is az adja számunkra a legnagyobb inspirációt, ha pozitív hatással lehetünk mások életére: akár úgy, hogy a vásárlóinknak pénzt és időt takarítunk meg, akár azzal, hogy a legkorszerűbb, környezetbarát technológiát fejlesztjük. Ez motivál bennünket a társadalmi felelősségvállalásban, illetve a stratégiai partnerségek kialakításában is, hogy tudniillik segíthetünk, kényelmesebbé, jobbá tehetjük az emberek mindennapjait” – hangsúlyozta Huczka István, a Candy Hoover Hungary Kft. ügyvezetője. Hozzátette: „a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kialakított együttműködés éppen azért kedves számunkra, mert illeszkedik cégünk filozófiájába, azzal támogathatjuk őket, amihez a legjobban értünk. Azon keresztül, aki ehhez a legjobban ért.”

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója elmondta: „a szervezet sikeres működése, valódi ereje egyrészt annak a mintegy ötszáz kollégának és többezer önkéntesnek köszönhető, akik a legjobb tudásuk szerint, energiát nem kímélve dolgoznak a közvetlen környezetük és a világ jobbá tételén, másrészt azoknak a cégeknek, akik ugyanilyen elkötelezetten támogatnak bennünket céljaink megvalósításában. A Candy Hoover Hungary Kft.-ben egy ilyen partnerre leltünk”. Kiemelte: „az együttműködés révén nemcsak családi átmeneti otthonaink, biztos kezdet gyermekházaink, jelenlét pontjaink, egy idősek otthona és egy szenvedélybetegek nappali intézménye válik gazdagabbá új, energiahatékony háztartási gépekkel, hanem közösségünk is, hiszen a vállalatra emblematikus segélyakcióink, programjaink megvalósításában is számíthatunk”.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás