Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Természetvédelmi fejlesztés indul a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
No menu items!

Természetvédelmi fejlesztés indul a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Fotó: DDNPI

Mintegy 800 millió forintból indul természetvédelmi területkezelési infrastruktúra-fejlesztés a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – jelentette be Rácz András, természetvédelemért felelős államtitkár a projekt nyitórendezvényén, a Dráva Kapu Bemutatóközpontban, Barcson.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság négy projektje összesen 2,8 milliárd forint támogatásban részesül, ezek közül most egy 800 millió forintos fejlesztés indul a KEHOP Plusz program keretében. A beruházás célja a természetvédelmi állattartás feltételeinek javítása, az eszköz- és géppark korszerűsítése, valamint a vizes élőhelyek megőrzése. A fejlesztés hat helyszínt érint, és több száz hektár védett, illetve Natura 2000 gyepterület fenntartását segíti. A projekt része a darányi homoki gyepek rekonstrukciója, a Riha-tónál lévő vízi műtárgy cseréje, valamint gépek és eszközök beszerzése is. A hagyományos tájhasználati formák, mint a legeltetés és a kaszálás, újra kulcsszerepet kapnak a fenntartható természetvédelemben- tette hozzá.

Rácz András hangsúlyozta, hogy a természetvédelmi fejlesztések az állami természetvédelem gerincét alkotják. Ezek a beruházások nemcsak a természeti értékek fennmaradását segítik elő, hanem erősítik a vidék gazdaságát és közösségeit is. Hozzátette, hogy a 2021–2027 közötti időszakban országosan 42 milliárd forint áll rendelkezésre természetvédelmi célú fejlesztésekre, amelyből csak 2025-ben 60 kiemelt projekt valósul meg, amelyek több mint 70 ezer hektár védett területet érintenek.

A mostani projekt előkészítése 2027 januárjára zárul le, a megvalósítás befejezése pedig 2029 őszére várható. A fejlesztés jelentős mértékben járul hozzá a térség természetvédelmi célú területkezelésének hatékonyságához, és biztosítja, hogy az őshonos fajok fennmaradásához szükséges környezeti feltételek hosszú távon is fennálljanak.(AM Sajtóiroda)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...