Kezdőlap Hírek Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet
No menu items!

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja – írja közleményében a Bank360.

A kormány honlapján hétfő este jelent meg az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy bizonyos építési beruházások kiemelt beruházássá minősítésével elősegítse az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését. A tervezet ezen túl kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítaná a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, valamint a beruházással érintett ingatlanok tekintetében sajátos beépítési szabályokat és egyedi építési követelményeket határozna meg.

A rendelettervezet összesen 26 pontban összegzi azokat a beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, melyeket kiemelt üggyé nyilvánítanak, illetve részletesen szabályozza a tervezetben meghatározott beruházások legfontosabb paramétereit is.

A tervezet összesen három ilyen kiemelt jelentőségű beruházást nevez meg:

  • Társasházi fejlesztés megvalósítása Veszprém város területén. A beruházás megvalósításának helyszíne a Veszprém közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2358/26 helyrajzi számú ingatlan.
  • Egykori többfunkciós területen tervezett nagyléptékű lakópark fejlesztés. Szeged közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 24011/51 és 24011/52 helyrajzi számú ingatlanok.
  • Társasházi fejlesztés kereskedelmi funkciókkal Budapest IX. kerületében. Budapest IX. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan nyilvántartás szerint Budapest IX. kerület belterület 37969/1 helyrajzi számú ingatlan.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezettel kapcsolatos észrevételeket 2025. október 27-ig várja az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.