Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kevésbé fogyott a magyar tavaly
No menu items!

Kevésbé fogyott a magyar tavaly

Mérséklődött a természetes fogyás 2018 első tizenegy hónapjában, miután a születések száma az előző év azonos időszakához képest kevésbé csökkent, mint a halálozásoké.

A Központi Statisztikai Hivatal közölte, 2018. január és november között 82 580 gyerek született, 1408-cal, 1,7 százalékkal kevesebb 2017 azonos időszakához képest. Januárban, június-júliusban és októberben valamelyest több, február-májusban átlagosan 3,7; augusztus-szeptemberben és novemberben pedig 2,2 százalékkal kevesebb élve születést regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 1,3 százalékos növekedés októberben, a legjelentősebb, 7,2 százalékos csökkenés májusban történt.

A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, a 2017 azonos időszakára számított 1,5-höz képest.

November végéig 118 693-an haltak meg, 1,2 százalékkal, 1450-nel kevesebben, mint egy évvel korábban. A legnagyobb csökkenést januárban regisztrálták, akkor majdnem 22 százalékkal kevesebben haltak meg, míg a legnagyobb növekedés márciusban következett be, amikor több mint 15 százalékkal többen hunytak el, mint 2017 azonos hónapjaiban. Ennek hátterében a 2017-hez képest később tetőző influenzajárvány állhatott. Tavaly április-júniusban és novemberben átlagosan 1,4 százalékkal mérséklődött, július-októberben pedig 2,7 százalékkal emelkedett a halálozások száma az egy évvel korábbihoz képest.

Mivel a születések száma kevésbé csökkent, mint a halálozásoké, a természetes fogyás a 2017. január-novemberi 36 155-tel szemben 2018 ugyanezen időszakában 36 113 volt, ami 0,1 százalékos javulást jelent.

Tavaly az első tíz hónapjában 48 725 pár kötött házasságot, egy százalékkal, 447-tel több, mint 2017-ben. Az első negyedévben nem változott számottevően, május-júniusban, augusztusban és októberben emelkedett, a többi hónapban csökkent a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz képest.

A legnagyobb, 9 százalékos növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, 9,1 százalékos visszaesést júliusban regisztrálták. Ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy 2017 júliusában eggyel több hétvége volt.

Január és november között ezer lakosra 9,2 élve születés és 13,3 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal kevesebb volt a 2017. január-novemberi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 4 ezrelékes értéke nem változott. Ezer élve születésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenést jelent 2017 azonos időszakához képest.

A házasságkötési arányszám 5,5 ezrelékes értéke mintegy 0,1 ezrelékkel haladta meg az egy évvel korábbit – ismertette a KSH adatait az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...