Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka
No menu items!

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

Illusztráció: Bigstock

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

A 2025 decemberében, csaknem 1500, mezőgazdasági és közszolgálati cégeket nem érintő, vállalkozás megkérdezésével készült kutatás szerint a home office Magyarországon stabil ugyanakkor erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált: elterjedtsége kiemelkedő a szolgáltató szektorban és leginkább a nagyvállalatok (83 százalék) alkalmazzák.

A tanulmányban felidézték: a koronavírus-járvány jelentősen hozzájárult ennek a foglalkoztatási formának az elterjedéséhez és elfogadottságához. Bár a pandémia után csökkent a szerepe, a hibrid munkavégzés aránya továbbra is jóval magasabb, mint 2020 előtt.

A KSH adatai szerint 2025 augusztusa és októbere között mintegy 392 ezer munkavállaló dolgozott részben vagy egészben otthonról, ami a teljes foglalkoztatotti kör mintegy 9 százalékát tette ki.

A felmérés alapján a távmunkát alkalmazó cégeknél átlagosan a dolgozók fele élhet az otthoni munkavégzéssel. Az összes megkérdezett vállalatot figyelembe véve a munkavállalók mintegy 13 százaléka, vagyis nagyjából minden nyolcadik dolgozó végez alkalmanként vagy rendszeresen távmunkát.

A vállalatméret jelentős különbséget mutat: míg a mikrocégek körében átlagos az otthoni munkavégzés elterjedtsége, a 250 fő feletti cégek 83 százaléka alkalmazza ezt a foglalkoztatási formát.

A teljes vállalati körre vetítve a mikrovállalkozások munkavállalóinak 17 százaléka, a 150-250 főt foglalkoztató cégeknél dolgozók 13 százaléka, míg a 250 fő feletti nagyvállalatok alkalmazottainak 21 százaléka végez legalább alkalmanként otthoni munkát – írták.

Ágazati bontásban az üzleti szolgáltatások emelkednek ki, ahol a cégek több mint fele (55 százalék) biztosítja ezt a lehetőséget, különösen az informatikai, jogi, számviteli, kutatás-fejlesztési és mérnöki területeken, míg a kereskedelemben ez arány 25 százalék körül van, így az összes kereskedelemben foglalkoztatott dolgozó 11, a szolgáltatásokban dolgozók 37 százaléka érintett.

A távmunkát is felvállaló építőipari cégek a dolgozók 30 százalékának biztosítja az otthoni munkavégzést, ami a teljes ágazati létszámnak 3 százalékát teszi ki, míg az iparban ugyanez a két arány 40, illetve 9 százalék.

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

Szigorítást mindössze 5 százalékuk jelzett, míg 4 százalék további enyhítést tart elképzelhetőnek. A mikrovállalkozások, illetve a 101-250 fő közötti cégek esetében a távmunka növekvő és csökkenő jelentőségével számolók aránya megegyezik, míg a 10 és 100 fő között foglalkoztatók körében a szigorításra számítók vannak érezhető többségben, ezzel szemben a nagyvállalati szektorban inkább a home office további terjedésére lehet számítani – derül ki a jelentésből.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás