Kezdőlap Hírek Hawaii. Csak a 100 éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást
No menu items!

Hawaii. Csak a 100 éven felülieknek engedélyeznék a dohányzást

Százéves korra emelnék a legálisan dohányzók alsó korhatárát Hawaiin, ugyanakkor az elektromos cigaretták használatára, a dohányrágásra és a szivarozásra nem terjedne ki a korlátozás.

A törvénytervezetet előterjesztő Richard Creagan demokrata párti politikus szerint fokozatosan kellene emelni a korhatárt 2020 és 2024 között – adta hírül a BBC hírportálja.

A korábban sürgősségi szakorvosként dolgozó Creagan az “emberi történelem leghalálosabb gyártmányának” nevezi a cigarettát törvényjavaslatában.

2017 januárjában Hawaii lett az első amerikai állam, amely 21 évre emelte a korhatárt a dohánytermékek birtoklására és élvezetére. Az Egyesült Államok többi államában általában 18-19 év a legálisan dohányzók alsó korhatára.

Creagan törvényjavaslata szerint

2020-ban 30, 2021-ben 40, 2022-ben 50, 2023-ban 60, míg végül 2024-ben 100 éves korra kellene emelni a dohányzás korhatárát.

A Hawaii Tribune-Herald című napilapnak nyilatkozva a politikus hangsúlyozta, hogy a dohányipar szándékosan úgy tervezte meg a cigarettát, hogy az függőséget okozzon, noha tisztában van a termék egészségkárosító hatásával.

“Nem engedünk az embereknek szabad hozzáférést az opioid fájdalomcsillapítókhoz sem, mint ahogy semmilyen receptre kapható gyógyszerhez sem” – fűzte hozzá Creagan.

Az új korhatár nem terjedne ki az elektromos cigaretták használatára és a szivarozásra, mivel Creagan szerint azok jóval biztonságosabbak a hagyományos cigarettáknál. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet figyelmeztetése szerint azonban “minden dohánytermék ártalmas és rákot okoz”.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a cigarettázás a vezető oka a megelőzhető betegségeknek és halálozásoknak az országban.

Az Egyesült Államokban évente nagyjából félmillió ember hal meg dohányzással összefüggő betegség miatt.

Ahhoz, hogy Creagan javaslata törvénnyé váljon, jóvá kell hagynia a hawaii törvényhozásnak és ki kell állnia a dohányipar várhatóan heves tiltakozását – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás