Hirdetés
Kezdőlap Hírek Varga: A parkolóórákat és az autómosókat is beköthetik a NAV-hoz
No menu items!

Varga: A parkolóórákat és az autómosókat is beköthetik a NAV-hoz

Újabb gazdaságfehérítő intézkedések jöhetnek idén, például az autómosó- és a parkolóautomatákat is beköthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – közölte a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.

Varga Mihály a lapnak felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését.

Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

Ezen összegek nagy teret adtak az adócsökkentésnek, vagyis kijelenthető, hogy a jogkövető állampolgárok és cégek adójának mérséklését legalább részben a korábban a feketegazdaságban működők finanszírozták – hangoztatta a pénzügyminiszter.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal – nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés.

Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat.

Varga Mihály

A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat – vélekedett a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy tavaly érezhetően nőttek az állam adóbevételei, pedig a közterhek évek óta csökkennek. Magyarázatként azt mondta, hogy a folyamat több elemből áll.

Egyrészt lényeges, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, több ember dolgozik, emelkednek a fizetések, emiatt pedig nő a boltok forgalma. E kedvező jelenségek hátterében egyebek mellett a közterhek évek óta tartó mérséklése áll, aminek köszönhetően ezermilliárdok maradtak a családoknál és a gazdaságban.

Varga Mihály kijelentette, hogy a jelenlegi az adócsökkentés kormánya, és ezt már nem csupán ők állítják saját magukról: nemzetközi kimutatások szerint Magyarországon volt legutóbb a legnagyobb adócsökkentés az egész Európai Unióban, és az idei adóváltozások alapján “jó esélyünk van a címvédésre”. Másrészt, az elmúlt években sikerült visszaszorítani a feketegazdaságot – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás