Kezdőlap Edukáció Ösztöndíjprogram. Az ápolóképzésen tanulók havi negyvenezer forintra pályázhatnak
No menu items!

Ösztöndíjprogram. Az ápolóképzésen tanulók havi negyvenezer forintra pályázhatnak

Február 26-tól jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

A támogatás egyik feltétele, hogy

a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Az ösztöndíjjal támogatható OKJ képzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyek száma alapján történik – tették hozzá.

A pályázat célja, hogy az ápolók utánpótlását ösztöndíjjal segítse, és ezáltal növelje a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámát. Az ösztöndíjasok támogatására létrehozott országos mentorhálózat pedig a hivatástudat kialakulását, megerősítését segíti.

Mint írták, a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindult több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.

Az eddigi három ciklusban 1156 tanulóval összesen 1318 ösztöndíj szerződést kötöttek meg, és mintegy 423 millió forintot folyósítottak, a 2018-ban végzett ösztöndíjban részesülő tanulók közül pedig 435-en már elhelyezkedtek – tudatták.

A pályázatra február 26-tól március 12-ig az apololeszek.aeek.hu honlapon lehet jelentkezni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,