Kezdőlap Hírek Népességfogyás - 10 milliónál kevesebben lakják az országot
No menu items!

Népességfogyás – 10 milliónál kevesebben lakják az országot

Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 

Az előzetes adatok szerint tavaly a születések száma 1,9 százalékkal, a halálozásoké 0,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017-ben. A természetes fogyás 3 százalékkal (1203-mal) emelkedett 2017-hez képest.

2018-ban 89 800 gyermek született, 1777-tel kevesebb, mint 2017-ben, ez 1,9 százalékos csökkenést jelent. Januárban, június-júliusban és október-novemberben valamelyest több, ellenben február-májusban átlagosan 3,7, augusztus-szeptemberben 3, decemberben pedig 5,3 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, megegyezett a 2017. évivel. A gyermekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent.

2018-ban 131 100-an haltak meg, 574-nel kevesebben, mint 2017-ben. A legnagyobb arányú, 22 százalékos csökkenés januárban volt, míg márciusban 15 százalékkal több halálozás következett be 2017 azonos hónapjaihoz képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 50 900 pár kötött házasságot, 328-cal több, mint 2017-ben. A legnagyobb, 9,1 százalékos növekedés augusztusban, a legjelentősebb, 9 százalékos csökkenés pedig júliusban volt. Decemberben szintén számottevően, 8,2 százalékkal kevesebben léptek frigyre, mint 2017 azonos hónapjában.

Ezer lakosra 9,2 élve születés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal csökkent, utóbbi lényegében változatlan maradt a 2017-es értékhez képest. Ennek eredményeként a természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél. Tavaly ezer élve születésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos javulás 2017-hez képest, ez az eddig mért legalacsonyabb éves érték. A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelékes értéke megegyezett a 2017-es adattal.

A lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2018 végén 9 millió 764 ezer volt.

(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás