Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges zárás Európában
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges zárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 0,37 és 0,42 százalék veszteséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,28 százalékkal csökkent.

A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,68 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékkal csökkent. Madridban 0,20 százalékkal csökkent zárásra a tőzsdeindex, Milánó azoban európai kivételként minimális, 0,03 százalékos emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést.

A legnagyobb vesztesek a háztartási cikkeket forgalmazó cégek közül kerültek ki, miután a Beiersdorf csökkentette profitkilátásait. A cég részvénye kilenc százalékkal gyengült.

Az Air France-KLM légitársaság részvénye tíz százalékkal gyengült, mivel a holland kormány értesülések szerint növelni kívánja részesedését a társaságban. Befektetők aggodalmai szerint a magasabb állami részesedés a döntéshozatal lassulásához vezetne.

Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 2,28 százalékkal állt magasabban hordónként 66,85 dolláron, a WTI ára pedig 3,33 százalékkal 57,35 dollárra emelkedett. Az olajár emelkedését az amerikai nyersolajkészletek váratlanul nagymértékű csökkenése váltotta ki.

Az eurót 0,17 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1366 dolláron, az arany ára 0,50 százalékkal unciánként 1321,85 dollárra csökkent. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.