Kezdőlap Mozaik Belgium. Nagyon büntetik a sztráda középen autózókat és a jobbról előzőeket
No menu items!

Belgium. Nagyon büntetik a sztráda középen autózókat és a jobbról előzőeket

Hamarosan a korábbinál jobban, 116 eurós (mintegy 37 ezer forint) büntetik a háromsávos autópályákon tartósan, nem előzés céljából a középső sávban haladó járművek vezetőit a belga parlament döntése érelmében – közölte hétvégi számában a La Libre Belgique című belga napilap.

A napilap tájékoztatása szerint a belga parlament egyhangúlag elfogadott határozatával megkettőzte az eddig érvényes 58 eurós (mintegy 18,5 ezer forint) büntetést a “forgalmat zavaró és nagy mértékben lassító” szabálytalanság esetében.

Benoit Godart, a belga közlekedésbiztonsági intézet (Vias) szóvivője elmondta, az intézkedés a közlekedés terén az autósok körében gyakran tapasztalható helytelen magatartás elleni fellépés.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a KRESZ nemcsak az autópályák középső sávjában való tartós haladást tiltja, hanem a jobbról való előzést is, amely szintén súlyos sőt, a biztonságot nagy mértékben veszélyeztető közlekedési kihágásnak számít. Szintén 116 eurós büntetés jár annak, aki a középső sávban lassabban haladó járművet a közlekedés gördülékenysége érdekében a szélső sávban, jobbról megelőz.

Kiemelte: úgy a kettő, mint a három sávos autópályán tartósan haladni a jobb oldali, szélső sávban szabályos. A szélső sávban a lassabban haladó autók közlekednek, ezért a középső és a legbelső sáv kizárólag előzésre szolgál.

Egy túlterhelt autópálya forgalma akkor gördülékeny, ha ezt a szabályt minden autós betartja, különben nem érvényesülnek az autópálya előzésre alkalmas sávjainak előnyei, és könnyen dugók alakulhatnak ki – húzta alá.

A hamarosan életbelépő jogszabály értelmében az említett szabálysértések miatt második alkalommal megbüntetett járművezetők jogosítványát is bevonhatják ideiglenesen – tette hozzá.

Mint közölte, a tartósan középen haladás vétsége miatt az autópálya-rendőrség tavaly mindössze átlagosan napi hét feljelentést tett, holott a szabálytalankodók száma ennél sokkal nagyobb. Az autópálya közlekedési szabályainak betartását a jövőben több rendőr bevonásával fogják ellenőrizni.

Sem a sebességmérő, sem a forgalmat figyelő rendőrségi kamerák, sem pedig a személyautókba szerelt fedélzeti kamerák felvétele alapján nem indítható eljárás – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.