Kezdőlap Mozaik Kedvezményes csok-kölcsön - használt lakásra is

Kedvezményes csok-kölcsön – használt lakásra is

Július elsejétől már használt ingatlan vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin egy 13. kerületi építkezésen tartott sajtótájékoztatón elmondta azt is: már nemcsak az Európai Gazdasági Térség  tagállamaiban, hanem a bárhol külföldön szerzett társadalombiztosítási jogviszonyt is figyelembe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekor, ha magyar állampolgárok igénylik a támogatást. Hozzátette, ugyanígy alap lehet bármely külföldön szerzett jogviszony a babaváró támogatás kérésekor is.

Az államtitkár további változásként közölte, hogy míg korábban egy régi háznak az alapjait is el kellett bontani ahhoz, hogy új háznak minősüljön egy ingatlan, júliustól már a régi ház alapjára épülő új ingatlan esetén is az új lakásokra járó csok összegét lehet felvenni, amennyiben az alapok statikailag rendben vannak.

Novák Katalin emlékeztetett, július elsejétől jelentősen bővül az otthonteremtési program, ugyanis már használt lakásokra is felvehető lesz a kedvezményes, garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitel, és a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének feltétele volt.

Jelenleg a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10, a három és több gyermeket vállaló vagy nevelő családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe új lakás vagy ház vásárlására vagy építésére. A jövőben a két- és többgyermekes vagy ennyi gyereket előre vállaló családok ugyanezt az összeget használt lakás vagy ház vásárlására is felhasználhatják – közölte az államtitkár.

Novák Katalin az MTI jelentése szerint kitért az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklésére is: júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor pedig négymillió forintot.

Az államtitkár példákkal szemléltette, mekkora támogatásra számíthatnak a még gyerekvállalás előtt álló fiatal házasok. Ha egy házaspár új ingatlant vásárol és három gyereket tervez, akkor akár 25 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is juthat a 10 millió forintos babaváró támogatás és a 10 millió forintos csok igénylésével, valamint a 15 millió forintos kamattámogatott lakáshitelből elengedett ötmillió forint kedvezménnyel. Ehhez még társulhat ötmillió forintos áfa-visszatérítés is, ha a család maga építkezik – fűzte hozzá Novák Katalin.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...
Hirdetés

Hírek

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.