Hirdetés
Kezdőlap Hírek Brexit - Most a legnagyobb a rendezetlen kilépés esélye
No menu items!

Brexit – Most a legnagyobb a rendezetlen kilépés esélye

Az Európai Uniónak fel kell készülnie Nagy-Britannia uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnésére, amely korábban még sosem került ennyire valószínű közelségbe, mint most – jelentette ki Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló a brit alsóház kilépési megállapodást elutasító szavazására reagálva.

A főtárgyaló aláhúzta, az Európai Unió nem kívánja a megállapodás nélküli brit uniós kiválást, ugyanis “nem ezért dolgozunk”. Az unió mindig is megállapodásra és rendezett kilépésre törekedett, továbbra is kész arra, hogy ebben a helyzetben is a lehető legjobb megoldás születhessen.

Amennyiben London továbbra is ki akar lépni az Európai Unióból, mégpedig rendezett módon, akkor a jelenlegi, másfél éven keresztül tárgyalt az egyetlen megállapodás, amely ehhez most és a jövőben is rendelkezésre áll – hangsúlyozta.

Leszögezte: az EU célja továbbra is, hogy a jelenlegi rendezetlenség okozta bizonytalanságot csökkentse, és legyen idő arra, hogy lehetőség nyíljon újabb tárgyalásra. A további tárgyalásoknak, ahogy eddig is, az átláthatóságra és dialógusra kell épülniük, ugyanis biztosítani kell a jövőbeni kapcsolatok baráti, szövetséges és partneri viszonyát – emelte ki

Mindent megtettünk, amit tehettünk a brit kormány számára, hogy a megállapodás elfogadását az alsóházzal elérje. Mindent megtettünk az Ír-sziget stabilitásáért, és azért, hogy megőrizzük a nagypénteki megállapodást, valamint az uniós belső piacot, a gazdasági és jogi biztonságot” – fogalmazott.

Kiemelte, a megállapodás nélküli kilépés okozta bizonytalanság, és a zsákutcából való kijutás felelőssége is kizárólag az Egyesült Királyságot terheli, ahogy a megrekedt folyamat jogi, gazdasági, pénzügyi és valamennyi következménye is.

Véleménye szerint a brit parlament alsóházának kedd esti szavazása “banalizálta azokat a jogi garanciákat”, amelyekben a tárgyalások folyamán a felek megállapodtak.

“Ennél messzebb nem mehetünk. A kilépési tárgyalások lezárultak. Most Londonnak kell választ adnia arra, hogy a továbbiakban hogyan kíván eljárni a jövőbeli kapcsolatok terén” – fogalmazott.

Az EU továbbra is tisztelettel tekint az Egyesült Királyságra, de egységes marad és meg fogja védeni értékeit és érdekeit – tette hozzá Barnier.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke felszólalásában hangsúlyozta, most a brit parlament alsóházának kell irányt mutatnia a folyamat jövőjére vonatkozóan, de London és az unió közös felelőssége, hogy a lehető legkevesebb kár érje az embereket és a gazdaságot a csatorna mindkét oldalán.

“Tiszteletben kell tartanunk a brit állampolgárok választását, de nincs ok arra, hogy az Európai Unió tovább magyarázza a megállapodás helyességét. Ezért nem látok más megoldást, mint hogy ezt a megállapodást elfelejtsük az összes magyarázattal együtt” – fogalmazott Timmermans.

A brit parlament kedd este elsöprő, 149 fős többséggel utasította el ismét a brit kormány és az Európai Unió között kötött kilépési megállapodást – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...