Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág MKIK a kutatási pénzek felügyeletéről
No menu items!

MKIK a kutatási pénzek felügyeletéről

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával – közölte a köztestület az MTI-vel a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.

Az MKIK közleményében hangsúlyozta: évek óta szorgalmazták, hogy a hazai kutatás-fejlesztési-innováció intézményrendszere a gazdaság igényeit is figyelembe véve működjön.

Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a kamara támogatja, hogy a korábban szétforgácsolt kutatás-fejlesztési és innovációs források felügyelete egy helyre, az Innovációs és Technológia Minisztériumhoz került. Szerinte ezzel jó esély van arra, hogy a jövő évi költségvetésben e célra rendelkezésre álló 70 milliárd forint jelentős részét a gazdaságban hasznosuló innovációra fordítják, növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.

A hazai innovációs, kutatási és fejlesztési rendszer valós helyzetét jelzi, hogy az Európai Innovációs Eredménytáblázat (European Innovation Scoreboard) legutolsó, 2017-es mérésén Magyarország az EU országai között az utolsó helyek egyikét foglalja el, a 21. helyezés mögött meghúzódó teljesítménye 2010 óta nem nőtt annak ellenére, hogy a magyar gazdaság ebben az időszakban kiemelkedő teljesítményt mutatott, és az elmúlt években a legtöbb forrást fordította az ország kutatásra és innovációra.

A gazdasági önkormányzat szerint a magyar gazdaság egyértelműen a tudáson alapuló hozzáadott érték növelésében érdekelt, a KFI költségek háromnegyed részét a vállalatok biztosítják, és ebben a folyamatban a hazai nem vállalati kutatóhelyeknek is kiemelt szerepe van. Nem valós a vita a kutatás és a termékhez vezető fejlesztési folyamatok szembeállításáról sem, az itthon működő vállalatok egyértelmű szándéka a hazai kutatási eredményekre támaszkodó magas színvonalú oktatás és termékfejlesztés.

A kamara nagyvállalati partnerei igénylik az egyetemeken és kutatóintézetekben folyó magas színvonalú kutatási tevékenységet, sok esetben maguk is nemzetközileg kiemelkedő alapkutatási tevékenységet folytatnak. Ugyanakkor igénylik azt is, hogy Magyarország az erre a célra elérhető erőforrásait folyamatosan növelje, ezeket a legoptimálisabban használja fel, ellenkező esetben sem a kutató és fejlesztő szakemberek képzésére, sem az elért eredményekre nem tudnak támaszkodni – mutat rá az MKIK.

A köztestület közleményében felidézi, hogy a vállalati kutatás-fejlesztés (K+F) ráfordítások több mint háromnegyedét 77,8 százalékát, a teljes magyarországi K+F mintegy 60 százalékét a nagyvállalati kutató-fejlesztő helyek realizálják, a hazai tulajdonú, alapvetően kis- és közepes vállalatok elvárják, hogy az innovációs képességeik kialakításában, a termékek fejlesztésében a hazai kutatóhelyek nagyobb támogatást nyújtsanak.

A kamara fontosnak tartja, hogy a vállalati befizetéseken alapuló Innovációs Alap forrásait az állam alapvetően új termékekhez és szolgáltatásokhoz vezető tényleges, a piacon termékként megjelenő projektek támogatására fordítsa, a kiválósági, valamint a fókuszált kutatások finanszírozására viszont külön források álljanak rendelkezésre – foglalt állást a köztestület.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.