Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Tavaszi konferenciák felfrissüléssel
No menu items!

Tavaszi konferenciák felfrissüléssel

A tavaszban nem csak az a jó, hogy végre jön a meleg és nagyokat szívhatunk a friss levegőből, hanem az is, hogy a napsütéssel együtt megéled a természet, ami a gondolatok szárnyalását is elősegíti. Ezért is mondják azt, hogy a tavaszi, kora nyári konferenciák, szakmai és csapatépítő tréningek rendkívül hatékonyak.

Persze ahhoz, hogy egy konferencia igazán hatékony és sikeres legyen, sokféle szempontnak kell teljesülnie. A legfontosabb, hogy az adott tematika jól legyen összeállítva és információkban gazdag, izgalmas tartalmat biztosítson a résztvevők számára. Mindehhez arra is szükség van, hogy a jól összeállított információkat olyan előadók tolmácsolják, akik az adott terület elismert személyiségei, szakemberei és különösen szerencsés, ha egyben kiváló előadók is.

A tartalmi rész persze alapvetően meghatározza a konferencia értékét, de ami a sikerhez legalább ennyire fontos, az a helyszín és a technikai háttér. A konferenciák és a tréningek résztvevői ugyanis akkor érzik komfortosan magukat, akkor tudják befogadni a legtöbb információt, ha semmi másra nem kell figyelniük, csak az eseményen elhangzott információkra. Ezért is fontos, hogy az adott konferenciára, tréningre olyan helyen, olyan körülmények között kerüljön sor, ami biztosan hozzájárul a sikerhez. A természet közelsége, vízparti vagy hegyvidéki környék például kitűnő választás.

Ebből a szempontból lehet tökéletes helyszín a ráckevei négy csillagos Duna Relax & Event Hotel, amely az egyik első magyarországi wellness és konferencia szállodaként egy különleges helyszínen garantálja az események megszervezésében szerzett, több évtizedes tapasztalatára alapozva képes minden igény kielégítésére.

Duna Relax & Event Hotel

A ráckevei Duna-ág ráadásul azért is kiváló helyszín, mert szépségével, nyugalmával már a megérkezésnél is elvarázsolja a vendégeket. Az esemény végén, vagy szüneteiben a Duna-parton sétálva, a romantikus Ráckeve belvárosának felfedezése szellemi és testi felüdülést hoz. Arról nem beszélve, hogy a szellemi táplálék után a vacsoránál a gasztronómiai élmények is garantáltak, hiszen a szállodában a nemzetközi és a magyar konyha klasszikus fogásai mellett a régió különlegességeit is kínálják.

Azoknak viszont, akik a hegyvidéket részesítik előnyben, nem is lehet jobb ajánlat, mint a Bükk hegység déli kapujában található két noszvaji szálloda, a négycsillagos superior Oxigén Hotel, vagy különösen a csapatépítő események számára a Tündérkert Hotel.

Tündérkert Hotel

A trendi és elegáns Oxigén Hotel csodás természeti környezetében egy tudással teli konferencianap után mindig jól esik a pihenés, amit a hotel zen kertjében tett megnyugtató séta is színesíthet, a Tündérkert ősfákkal teli vadregényes parkjában pedig igazán úgy érezhetjük magunkat, mintha egy szépséges arborétumban járnánk. Mindehhez pedig az Oxigén és a Tündérkert gasztronómiai csapata is olyan kulináris élményeket kínál, amelyek megkoronázzák a tudás gyarapítására és a testi-lelki kikapcsolódásra épülő napot.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.