Kezdőlap Hírek Önvezető autózás - megkezdte a felkészülést a Magyar Közút
No menu items!

Önvezető autózás – megkezdte a felkészülést a Magyar Közút

Együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetői, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben.

A megállapodás részeként a projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.

A Magyar Közút az MTI-vel közölte: a zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű regionális együttműködés indult el. A kormányzati, a kutatóintézeti, valamint a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban és ezáltal fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

A partnerek közötti együttműködés az elmúlt időszakban végrehajtott, illetve a folyamatban lévő közös projektek keretein belül eddig is intenzív volt, és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált. Tavaly elindult az automatizált adatcsere és a webkamera képek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni – jelezte a Magyar Közút.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Hírek

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...