Kezdőlap Hírek Turisztikai adatszolgáltatás. Nem csak szálláshelyeknek lesz kötelező

Turisztikai adatszolgáltatás. Nem csak szálláshelyeknek lesz kötelező

A szálláshelyek után a turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért- és vendéglátásért felelős igazgatója a szállodaszövetség digitális szekcióülésén.

Szabó Áron

Szabó Áron hozzátette: a fürdőknek már készítik azt a szoftvert, amit először önkéntesen lehet majd igénybe bevenni.

Elmondta, míg a digitalizáció alkalmazásban a szállodák viszonylag jól állnak, a kisebb szálláshelyeknél sokkal rosszabb a helyzet: az egyéb szálláshelyek, panziók alig 8 százaléka alkalmaz digitális technológiát. Itt a határidőnaplók és a kockás füzetek uralják a napi vállalatirányítást – mondta.

Kiemelte, hogy az ntak egyik külföldi mintája, a horvát eVisitor-rendszer kinti bevezetését csak pozitív visszajelzések kísérték.

Emlékeztetett: az egységes adatszolgáltatási rendszert fokozatosan vezetik be a szálláshelyeken, márciusban elindult az országos tájékoztató és az info.ntak.hu oldal. Július elsejétől mintegy ezer magyarországi szállodában indul el a rendszer, a panzióknak 2019 októberétől, az egyéb szálláshelyeknek pedig 2020 január elsejétől kell majd adatot szolgáltatniuk a regisztrációt követően. A rendszer országosan 2020 év elejétől lesz teljes. Közölte: a maximum 8 szobával, 16 ággyal rendelkező szálláshelyeknek ingyenes vendégnyilvántartó alkalmazást fejlesztett az MTÜ.

A beküldött statisztikai adatokhoz a Központi Statisztikai Hivatal a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, az MTÜ kutatási igazgatósága, és az önkormányzatok férhetnek majd hozzá, a rendszer minden törvényi előírásnak megfelel – ismertette. Az is cél, hogy az idegenforgalmi adó (ifa) bevallása is ezen a felületen keresztül történjen, de ehhez még rendeletet kell módosítani.

Anton Brkic, a Horvát Nemzeti Turisztikai Hivatal képviselője elmondta, Horvátországban 2016-tól kötelező az adatszolgáltatás, az országban több mint 200 ezer szálláshely-szolgáltató van. A törvény szerint minden vendéget regisztrálni kell az online rendszerbe az érkezésétől számított 24 órán belül. Az előírás minden szolgáltatóra vonatkozik, a chartercégekre és a hajózási társaságokra is. Minden szárazföldi és tengeri vendéget regisztrálnak online – jelezte. Tájékoztatott arról is, hogy a horvát rendszer az ifa befizetéséről emlékeztetőt küld a szolgáltatóknak. Egy évvel a rendszer bevezetése után már senki nem panaszkodott az előírás miatt – mondta. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.