Hirdetés
Kezdőlap Hírek Orbán: az új selyemút garancia a szabad világgazdaság fenntartására
No menu items!

Orbán: az új selyemút garancia a szabad világgazdaság fenntartására

Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel, hiszen az együttműködés egy fontos garancia a világgazdaság szabadságának fenntartására – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen.

Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.

“Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell” – folytatta -, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan “semmifajta ideológiai, külső nyomást” nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni.

A kormányfő megtiszteltetésnek és fontosnak nevezte a Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára szóló meghívást.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.

A tárgyalás után több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Li Ko-csiang a magyar kormányzati delegációt köszöntve a szoros kínai-magyar kapcsolatokat és együttműködést méltatta, amely – mondta – új területekre is kiterjedhet, például a digitalizációban. Hozzátette, a már eddig is kézzelfogható eredményeket hozó együttműködésben további óriási lehetőségek vannak nemcsak a nagyvállalatok, hanem a két ország kis és közepes cégei között is.

A kínai miniszterelnök beszélt a szabadkereskedelem és a gazdasági fellendülés fontosságáról is, ami szerinte megerősíti a világbékét.

A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a “digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.

Pekingi látogatása folytatásaként Orbán Viktor tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel, pénteken és szombaton pedig részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen – értesült az MTI.

A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás