Hirdetés
Kezdőlap Hírek Novák: megvan a százezredik csokos család, jön a babaváró támogatás
No menu items!

Novák: megvan a százezredik csokos család, jön a babaváró támogatás

A családvédelmi akcióterv keretében júliustól bővülnek a családtámogatási formák, és továbbra is elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet már több mint százezer család igényelt – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a VII. kerületi HelloAnyu! közösségi kávézóban felidézte: 2015 júliusában vezették be az új otthonteremtési programot, amely a csokkal, a hozzá felvehető kedvezményes hitellel és a kedvezményes áfával, illetve áfa-visszatérítési lehetőséggel indult, bővült.

Azóta már mintegy 300 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatással segítettek több mint százezer családnak, azaz – átlagosan négytagú családdal számolva – mintegy 420 ezer embernek.

A csok a fiatalok gyerekvállalásához is hozzájárul, hiszen majdnem 50 ezer gyerek megszületését vállalták a családok az otthonteremtési támogatás felvételekor – emelte ki Novák Katalin.

Az államtitkár emlékeztetett: júliustól bővül az otthonteremtési program, a családvédelmi akcióterv keretében július elsejétől már a használt lakás vagy ház vásárlásához is igénybe lehet venni a – csok mellé felvehető, maximum 25 éves futamidejű garantáltan 3 százalék alatti kamatozású – hitelt ugyanakkora összegben mint az új lakáshoz.

Így a két gyereket nevelő vagy vállaló családok 10 millió, a három gyereket nevelő vagy vállaló családok 15 millió forint kedvezményes hitelhez juthatnak – ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár kitért arra is, hogy bővítik a gyerekek születése esetén kérhető hitelelengedés lehetőségét is: júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor négymillió forintot, minden további gyerek születésekor pedig további egy-egymillió forintot a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből.

A hitelelengedés lehetőségétől azonban azok a családok sem esnek el, amelyekben már vannak gyerekek – hangoztatta Novák Katalin.

Példaként azt mondta, ha egy háromgyermekes családba születik még egy gyerek, akkor náluk is négymillió forintot engednek el, minden további gyerek születésekor pedig további egy-egymillió forintot.

Az államtitkár megemlítette a szintén július elsejétől induló – 10 millió forintos kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsön formájában igényelhető – babaváró támogatást is, amely nagycsalád vállalása esetén teljes mértékben támogatássá válhat. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...