Kezdőlap Hírek Utazási irodák: Törökország a harmadik legkedveltebb úti cél
No menu items!

Utazási irodák: Törökország a harmadik legkedveltebb úti cél

A magyar utazási irodák a kiutaztatásban négy éve megindult növekedés további bővülésére számítanak az idén, a nyári szezon első hónapjainak kapacitását már az előfoglalási időszakban eladták – mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke a szervezet közgyűlésén Belekben.

Molnár Judit

Molnár Judit kiemelte: tavaly 130 ezer magyar turista utazott Törökországba, ezen belül 58 ezren választották az Antalya régiót, átlagosan 7 éjszakára érkeztek. Az idén az eddigi foglalási adatok alapján 15 százalékkal nőhet az ide utazó magyar turisták száma. A magyarok legkedveltebb külföldi úti céljai között Törökország a 3. helyen van, Horvátország és Görögország után, a szolgáltatások magas színvonala és az ár-érték arány miatt – ismertette.

Az elnök a szervezet idei feladatairól szólva elmondta, hogy egy korábbi jogszabálymódosítás miatt a beutaztatási tevékenység kikerült az engedélyköteles tevékenységek közül. Szeretnék elérni, hogy a beutaztatási utazásszervezői tevékenységet újból engedélyhez kössék a minőségi turizmus érdekében, kaució nélkül. Fontos kérdésnek nevezte az egységes, mindenkinek kötelező felelősségbiztosítás bevezetését az utazási szakmában, a biztonság érdekében.

Tavaly 130 ezer magyar turista utazott Törökországba, ezen belül 58 ezren választották az Antalya régiót

Az elért eredmények között kiemelte: a Pénzügyminisztérium a MUISZ jelzésére megvizsgálja a nettó számlázás megszüntetését jelentő uniós szabályozás 2020 januárinál későbbi bevezetését. Jelenleg a magyar beutaztatók nettó számlát állítanak ki külföldi partnereiknek, az uniós szabályozás kötelezővé teszi majd az áfatartalom feltüntetését. Azt javasolták a tárcának, hogy csak akkor lépjen életbe a jogszabály Magyarországon, ha azt valamennyi uniós tagállamban egységesen bevezetik. Ellenkező esetben ugyanis jelentős versenyhátrányt okozna a magyar beutaztatásnak.

A török turisztikai szakma vezetői a közgyűlésen arról számoltak be, hogy az országok együttműködésének fejlesztésén dolgoznak. Törökország 45 millió turistát fogadott 2018-ban, a közép-európai piacot – benne Magyarországot – kiemelten kezelik. Több magyar turistát szeretnének fogadni, jelentős, egyebek között reptéri fejlesztéseket terveznek. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.