Kezdőlap Cégvilág Az USA győzelemre áll a kereskedelmi háborúban?
No menu items!

Az USA győzelemre áll a kereskedelmi háborúban?

A The Wall Street Journal elemzése szerint Kína, Európa és Mexikó gazdasága az akadozás jeleit mutatja, az amerikai pedig erősödik. Sajtóértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importárura kivetendő védővámot.

Az amerikai kormányzat július 10-én jelentette be, hogy több ezernyi kínai termékre – köztük élelmiszerekre, bútorokra, vegyi árura – 10 százalékos védővámot vet ki  – jelentette Járai Judit, az MTI tudósítója Washingtonból.

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő forrás szerint a vámtarifák megemelését akár már szerdán is bejelentheti a kormányzat.

Július elején Washington 34 milliárd értékű kínai portékára már kivetett 25 százalékos védővámot, amire válaszul Peking ugyanilyen értékben vezetett be védővámot amerikai importcikkekre.

Kedden éjjel internetes oldalán a The Wall Street Journal terjedelmes elemzést jelentetett meg, amelyben azt fejtegette, hogy

Kína, Európa és Mexikó gazdasága az akadozás jeleit mutatja, miközben az amerikai gazdaság erősödik. Ez több lehetőséget ad Washingtonnak, miközben manőverezik az ezen országokkal, vagy országcsoporttal folytatott kereskedelemben.

A lap emlékeztet arra, hogy kedden nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az amerikai bérek és jövedelmek az év második negyedében csaknem egy évtized óta most emelkedtek a legnagyobb mértékben, és júniusban a fogyasztás is magabiztosan növekedett. A GDP (bruttó hazai termék) növekedése pedig a második negyedévben 4,1 százalékos volt.

Ezzel szemben – írta a The Wall Street Journal – a mexikói gazdaság a második negyedévben beszűkült, az eurózóna gazdasági növekedése ugyanebben az időszakban 1,4 százalékos volt, és a kínai ipar termelése öt hónap óta a legalacsonyabb.

A lap idézte a Kínai Kommunista Párt politikai bizottsága által kedden közzétett jelentést, amely szerint

a kínai gazdaságnak "néhány új nehézséggel és új kihívással kell szembenéznie".

A kínai pártközlemény, anélkül, hogy utalt volna a vámtarifákra vagy a kereskedelmi konfliktusokra az Egyesült Államokkal, leszögezte: “nyilvánvaló változások vannak a külső környezetben”.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...