Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga: az inaktívak egy része munkába állítható
No menu items!

Varga: az inaktívak egy része munkába állítható

A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra csökkent, amellyel Magyarország az Európai Unió 28 tagországa között a negyedik helyen áll, Lengyelországgal holtversenyben. A pénzügyminiszter szerint az 560 ezerre tehető munkanélküliek egy része is munkába állítható lesz a jövőben.

Varga Mihály szerint tovább lehet növelni a foglalkoztatottak számát. Kép: PM

Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva kiemelte, hogy idén február és április között 47 ezer emberrel többen dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában.

Az adatok azt mutatják, hogy “egyre kevesebb olyan álláskereső ember van ma Magyarországon, aki nem talált a maga számára munkát” – fogalmazott.

A KSH adatai szerint idén a február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 492 ezer volt. A munkanélküliek átlagos létszáma 162 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.

Varga Mihály kiemelte, a közfoglalkoztatottakat célzó képzések és programok is eredményesek voltak, számuk ugyanis az elmúlt egy évben 40 ezerrel csökkent. Javulásnak tekinthető, hogy a munkanélküliségben átlagosan eltöltött időtartam is 14 hónapra mérséklődött, “ezzel persze nem vagyunk elégedettek, ennek időtartamát tovább akarjuk csökkenteni” – mondta a miniszter.

Arról is beszámolt, hogy míg a 2010-es kormányváltáskor a foglalkoztatási ráta csupán 54 százalékos volt, mára a 69,8 százalékot elérte. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a mutató tovább emelhető, ugyanis van lehetőség az inaktív réteg egy részének munkába állítására.

A KSH szerint 560 ezerre tehető a munkavállalási korú inaktívak száma.

A kormány arra számít, hogy az emelkedő bérek hatására emelkedni fog a külföldről hazatérő magyar munkavállalók száma is.

Kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte, Magyarországon egyetlen beruházás sem kerülhet veszélybe azért, mert az országban nincs megfelelő rendelkezésre álló munkaerő. Ezért azokban a szakmákban, szakmacsoportokban, ahol átmenetileg nincs megfelelően képzett magyar munkaerő, ott a cégek, vállalatok számára lehetőség van külföldi munkaerő alkalmazására.

Ez nem hosszú távú, tartós megoldás – jelentette ki a pénzügyminiszter, aki szerint a kormány pont a szakképzési rendszer, a felnőttképzési programok segítségével szeretné elérni, hogy az inaktívak közül minél többen kerüljenek vissza a munkaerőpiacra, és be tudják tölteni az egyes ágazatokban megjelenő üres álláshelyeket.

A Pénzügyminisztérium  tájékoztatásában az áll, hogy a kormány által már hat megyére kiterjesztett programban, amely a munkaügyi hivatalok átalakításával a még meglévő munkaerő tartalékot akarja a versenyszférába irányítani, már több mint 13 ezer álláskeresőt közvetítettek ki sikeresen az elsődleges munkaerőpiacra. A programot fokozatosan kiterjesztik az egész országra – közölték.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.