Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kötvényt bocsát ki az Alteo
No menu items!

Kötvényt bocsát ki az Alteo

Zártkörű kötvénykibocsátást hajt végre 1,5 milliárd forint értékben az Alteo Nyrt., amit részben lejáró kötvényprogramjának refinanszírozására, valamint további növekedési terveinek támogatására és általános vállalatfinanszírozási célokra kíván felhasználni.

Az energetikával foglalkozó Alteo aktív tőkepiaci időszakon van túl. Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kötvényjegyzés június 6-án zárt körben történik majd, azonban a kötvények jóváírásától számított 90 napon belül az Alteo vállalja, hogy kezdeményezi a kötvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. A 3 éves futamidejű, zéró kupon kötvények össznévértéke 1,687 milliárd forint, és a névérték 88,9158 százalékán lehet majd jegyezni, ami 3,99 százalékos éves hozamnak felel meg és 1,5 milliárd befolyó tőkét jelent a vállalatnak. A kötvénykibocsátást szervezőként és forgalmazóként az OTP Bank támogatta.

Az Alteo közlése szerint a friss tőke egy részét a korábban közzétett terveknek megfelelően a társaság az idén júliusban lejáró, 925 millió forint össznévértékű kötvényeinek refinanszírozására fordítja. Emellett a befolyt összeget részben energetikai projektekbe való befektetések finanszírozására, részben pedig általános vállalatfinanszírozási célokra is használja majd a vállalat.

A tőkepiaci tevékenységet illetően aktív időszakon van túl az Alteo, idén márciusban a korábban meghatározott ársáv felső határán, csaknem 2 milliárd forint értékben hajtottak végre zártkörű tőkeemelést, amelyből a társaság új, 7-10 milliárd forint közötti összértékű megújulóenergetikai befektetéseit, beruházásait fogja finanszírozni. Az invesztíciók közül az első nagy volumenű tranzakció lezárását már bejelentette a társaság az Euro Green Energy Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.