Kezdőlap Hírek Petíció az ismétlési jodíjakért - háromezer művész tiltakozik
No menu items!

Petíció az ismétlési jodíjakért – háromezer művész tiltakozik

Mintegy háromezer magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) közölte: a június 4-én, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvénytervezet az ismétlési jogdíjak megszüntetése mellett törölné azt a közös jogkezelési mechanizmust is, amely lehetővé teszi az internetes zeneszolgáltatás után járó előadóművészi jogdíjak megállapítását és beszedését.

A petíció, amelyhez az EJI és az Artisjus kezdeményezésére az előadóművészek iránti szolidaritásuk kifejezéséül magyar zeneszerzők és szövegírók is csatlakoztak, arra kéri a törvénytervezet előterjesztőit,

vonják vissza a több mint tízezer előadót sújtó javaslatokat.

Az EJI úgy fogalmazott: az ismétlési jogdíj megszüntetése kizárólag a magyar színészeket, zenészeket, táncosokat fosztja meg egy bevételi forrástól. A módosítás semmissé tenné azt a nemzetközi sikert is, amivel az EJI a világon elsőként egy globális internetes zeneszolgáltatóval szemben elérte, hogy a magyar előadók felvételeit csak az egyesület engedélyével lehet használni.

A tét több tízmillió stream (internetes meghallgatás), és az ezek után az ugyancsak döntően magyar előadóknak járó jogdíj. Az eddigi eredményeket a törvényjavaslat visszájára fordíthatná, és a multinál hagyná a magyar művészeknek járó jogdíjat – írták.

Hozzátették: a nemzetközi kötelezettségeket is érintő módosító javaslat tartalmát a szakmai és érdekképviseleti szervezetek nem ismerhették meg előzetesen, így véleményüket sem tudták az országgyűléshez történő benyújtás előtt az előterjesztőkkel megismertetni.

Az ismétlési jogdíj intézményét 35 évvel ezelőtt harcolták ki a magyar előadóművészek, 10 évvel később pedig a magyar parlament törvénybe is iktatta. Az EJI szerint az évtizedek óta mindenki számára elfogadható módon működő ismétlési jogdíj jó az előadóművészeknek és jó a televízióknak is, mivel az ismétlések révén az új műsorok árának töredékéért jutnak garantáltan sikeres produkciókhoz.

Az EJI kitért arra is: a két nagy kereskedelmi televízió, a TV2 és az RTL Klub ezen a jogcímen soha nem fizetett jogdíjat. 2018-ban a közmédia 150 millió forint jogdíj fizetése mellett csaknem ötezer műsort, 218 ezer műsorpercet ismételt meg, az egy percre jutó jogdíj mértéke 695 forint volt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás