Kezdőlap Agrár Szedik a kajszit. Idén jól termett, de kevés fajta ellenálló
No menu items!

Szedik a kajszit. Idén jól termett, de kevés fajta ellenálló

Országszerte folyik a kajszibarack betakarítása, idén a tavalyi termésmennyiség háromszorosára számítanak a termesztők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hazai előállítású, ellenállóbb fajták bevezetését sürgeti.

A kamara körképe szerint nagyon sok és jó minőségű sárgabarack várható. Az országban a termőterület az utóbbi években enyhén, de folyamatosan nő, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében.

Jelenleg mintegy 5777 hektáron folyik a termesztés, amiről az előzetes termésbecslés alapján az idén körülbelül 32 ezer tonna gyümölcsöt szedhetnek le. A kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol csaknem 1500 hektár ültetvény található. Nagyobb termesztőterületek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.

Az elmúlt években átlagosan 24 ezer tonnányi volt az éves termésmennyiség, tavaly viszont ennél jóval rosszabb, kevesebb, mint 10 ezer tonna.

A termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon.

Az országon belüli fogyasztás növekedése mellett a magyar kajszi egyre keresettebb külföldön is, évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli volt a kivitel friss kajsziból, zömmel Ausztriába és Németországba – közölte a NAK.

A kamara kiemelte, hogy fontos lenne a magyarországi viszonyok közé való, hazai előállítású új fajták bevezetése, reagálva az éghajlatváltozásra és a csökkenő növényvédőszer-kínálatra. Szükség lenne a kajszibarack esetében is a betegségrezisztens, toleráns fajták nagyobb arányú használata. A NAK alapvetően fontosnak látja az egészséges szaporítóanyagok előállítását biztosító fejlesztéseket és egy jól működő szaporítóanyag-ellenőrzési rendszert.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.