Kezdőlap Cégvilág A magyarok keveslik a szabadságot

A magyarok keveslik a szabadságot

A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát, mindez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan – derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei, online, reprezentatív felmérésből.

A válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, hogy mikor szeretné kivenni a szabadságát.  A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, hogy nincs beleszólása a kérdésbe.

Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta.

Hozzátették, hogy a 2014-es felmérésben a válaszadóknak viszont még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy érdemi előrelépés történt a munka miatt kényszerű szabadság-megszakításoknál. Ezt támasztja alá, hogy míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.

A válaszok alapján csökkent a bennragadt szabadnapok száma, ám a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága.

A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy mennyien vannak azok, akik csupán papíron mennek szabadságra, vagyis valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be hasonló helyzetről.

 

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.