Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Négyezer védőnő kap emelt fizetést
No menu items!

Négyezer védőnő kap emelt fizetést

A védőnők július elsejével kerültek az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá, most mintegy négyezren kapnak emelt fizetést – mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

Horváth Ildikó

Horváth Ildikó kiemelte, a védőnők többéves bérrendezési programjában a mostani az első emelt összegű kifizetés.

Az államtitkár fontos pillanatnak nevezte azt az átállást, amellyel a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek. Ezzel együtt – fűzte hozzá – komoly bérrendezés is indul: 2022 januárjában a tavalyi alapilletményük 2,5-szeresét keresik majd a védőnők.

Hangsúlyozta, hogy több mint százéves szolgálatról van szó: a védőnők fontos szerepet töltenek be a korai diagnosztikában éppúgy, mint a védőoltások beadásában. A család legintimebb pillanataiban vannak jelen, ott vannak a várandóság kezdetén és a születés utáni hazatérésnél is.

Bábiné Szottfried Gabriella

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője felidézte: 2005-től évekig nem rendezték a védőnői béreket, pótlékokat. 2010-ben a kormány pótlékok emelésével próbálta orvosolni a helyzetet. Ezzel együtt országos védőnői konzultációt indítottak, amelynek kardinális kérdése a védőnői bérrendezés volt – fűzte hozzá.

Július elsejével a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, s ez alapján kapják a bérüket.

Csősz Katalin

Csősz Katalin józsefvárosi védőnő elmondta: korábban – diplomásként – 195 ezer forint volt az alapbérük, amelyhez kiegészítéseket adott a kormány. “Teljes káosz” volt a védőnői fizetésekben – fogalmazott, hozzáfűzve: ezért is fontos, hogy a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek.

Példaként említette, hogy az F12-es kategóriában bruttó 354 600 forint az alapbér, melyhez kiegészítéseket kap.

Horváth Ildikó június közepén jelentette be, hogy július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás