Kezdőlap Pénzvilág Sokba kerül a készpénz az államnak
No menu items!

Sokba kerül a készpénz az államnak

A fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik, évi több százmilliárdos terhet jelentve az államnak. A Pénzügyminisztérium ezért minden olyan megoldást támogat, ami segíti a készpénzhasználat visszaszorítását. Erről a PM pénzügyekért felelős államtitkára beszélt a Sziget Fesztiválon.

Gion Gábor szerint túl sok készpénz van az embereknél. Kép: MTI/Sóki Tamás

Gion Gábor elmondta, a minisztérium nagyra értékeli a Sziget Fesztivál kezdeményezését, amelynek köszönhetően a fesztivál már több éve teljesen készpénzmentesen üzemel.

Az államtitkár kiemelte, Magyarországon a készpénzállomány eléri a 6 ezer milliárd forintot, ami az ország GDP-jének a 14 százaléka. Ebből az összegből 4500 milliárd forint a lakosságnál található.

A készpénz nyomtatása, őrzése, szállítása, kezelése is komoly terhet jelent az államnak, ezeknek a feladatoknak az ellátására évente 450 milliárd forintot fordít a költségvetés. A készpénzhasználat visszaszorításával ez az összeg is csökkenthető lenne, az így felszabaduló forrásokat pedig a kormány a vállalkozások versenyképességének a javítására tudná felhasználni – fogalmazott az államtitkár.

A készpénzhasználat visszaszorítása érdekében tett lépések közül az államtitkár példaként említette a minisztérium által elindított POS-támogatási programot, melynek segítségével három év alatt 102 ezerről 144 ezer darabra emelkedett a kereskedelmi egységekben üzemelő bankkártya elfogadó terminálok száma, ezek 86 százaléka alkalmas az érintéses bankkártyás és mobilfizetésre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...