Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A fiatalok béremelésre várnak és megbecsülésre
No menu items!

A fiatalok béremelésre várnak és megbecsülésre

A dolgozó fiatalok 73 százaléka számít fizetésemelésre a következő egy évben, ugyanakkor a legtöbben nem érzik magukat megbecsülve a munkahelyükön – derült ki a K&H ifjúsági indexének 2019 első negyedéves adataiból.

A reprezentatív felmérésben háromszáz 19-29 éves fiatal elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgálták többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal összefüggésben.

A fiatalok ötöde lát előrelépési lehetőséget a munkahelyén

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 20-29 évesek átlagos nettó fizetése az idei első negyedévben 208 ezer forintot tett ki. Amennyiben valóra válik a fiatalok várakozása, akkor azoknak, akik 1-3 százalékos fizetésemelésre számítanak a keresetük 210-214 ezer forintra növekedne, az optimistábbaknak pedig, akik az inflációt meghaladó növekedésre számítanak, egy 5 százalékos emeléssel számolva, havi bevételük a 218 ezer forintot is meghaladná.

A kutatásból az is kiderült, hogy a dolgozó fiatalok 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor ennél már jóval kevesebben látnak fejlődési, előrelépési lehetőséget az állásukban, arányuk ugyanis a 2018 utolsó negyedévében mért 32 százalékról, idén az első negyedévben 22 százalékra esett vissza.

A válaszadók csupán 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megbecsültnek érzi magát a munkahelyén, mindez pedig 3 százalékpontos visszaesést mutat az előző negyedévhez képest. Az országon belül jelentősek az eltérések: a fővárost is magában foglaló központi régióban 54 százalék nyilatkozott pozitívan ebben a kérdésben, ezzel szemben a keleti megyékben már csak 33 százalék, a nyugati országrészben pedig 27 százalék gondolta így.

A dolgozó fiatalok 21 százaléka tervez külföldi munkavállalást, arányuk az elmúlt negyedévekben nem változott jelentősen, ugyanis 2018 negyedik negyedévében a megkérdezett dolgozó fiatalok 19 százaléka, 2018 harmadik negyedévében pedig 22 százaléka nyilatkozott ugyanígy. Ezzel szemben a felmérésben megkérdezett diákoknak már a 40 százaléka számolt be arról, hogy külföldön szeretne dolgozni, az előző negyedévben arányuk 41 százalék volt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.