Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Tömegével veszik a budapesti lakásokat a kínaiak
No menu items!

Tömegével veszik a budapesti lakásokat a kínaiak

A főváros egyes belvárosi kerületeiben a 26 százalékot is eléri a külföldi ingatlanvásárlók aránya. A kínaiak közül tízből kilencen Budapesten vesznek lakást – derült ki az OTP Ingatlanpont összeállításából.

A felmérésből kiderült: a magyar lakáspiac összforgalmában 2,3 százalékos a külföldi lakásvásárlási arány, azonban Budapesten az ingatlanforgalom 12 százalékát adják a külföldiek, néhány belső, budapesti kerületben pedig a lakásvásárlók több mint egynegyede volt külföldi állampolgár.

A kínaiak második helyen szerepelnek a külföldi vásárlók között a németek mögött.

Míg a németek által vásárolt ingatlanok csak 13 százaléka budapesti, addig a kínaiak 91 százalékban a fővárosban vásároltak ingatlant.

Laczi Csaba

Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont régióvezetője kiemelte: lakhatásra a kínai vásárlók egy része a budai hegyvidéket részesíti előnyben, ahol például egy II. kerületi lakás négyzetméterenkénti ára átlagosan 656 ezer forint, tehát jellemzően 100 millió forint feletti értékben keresnek lakóingatlant, ezen belül is főként családi házat.

A belvárosi kerületek közül a XIII. kerületi lakóingatlanok a népszerűek körükben. Másik csoportjuk kifejezetten a X. kerületi kínai tulajdonban lévő piac közelében keres panellakást, ezek átlagosan 390 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el.

A kedvező hozam miatt a befektetési szándékkal vásárló külföldi lakástulajdonosok száma is jelentős Budapesten. A kisbefektetők jellemzően egy-egy lakóingatlan bérbeadásával foglalkoznak, míg a nagybefektetők egész irodaházakat keresnek.

Heinrich Krisztina, az OTP Ingatlanpont exclusive hálózati területfejlesztési menedzsere azt emelte ki, hogy az izraeli, francia, orosz és a német nagybefektetők mellett a kínaiak is jelen vannak a fővárosi befektetők között, és általában az exkluzív irodaházakat, szállodákat keresik.

Főként a belvárosban, az Andrássy út vagy a Hősök tere környékén lévő 2-3 ezer négyzetméteres, egybefüggő kereskedelmi ingatlanok és a belvárosban teljes házak a kelendők.

A külföldiek érdeklődése a magyar ingatlanpiac iránt várhatóan 2020-ban sem csappan meg, hiszen Budapest európai viszonylatban még mindig az egyik legolcsóbb város, és az egyik legjobb hozammal rendelkezik, ezért mind a kisbefektetői mind pedig a nagybefektetői oldal számára vonzó helyszín maradhat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás