Hirdetés
Kezdőlap Agrár Drágult a magyar föld - délen kerül a legtöbbe
No menu items!

Drágult a magyar föld – délen kerül a legtöbbe

Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek. Az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi forgalomnak – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából.

Nagyításhoz kattintson a grafikonra

Tavaly a mező- és erdőgazdasági hasznosítású területek 1 százalékát értékesítették, a magasabb áraknak köszönhetően a forgalmi érték 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az összes értékesített terület 72 százaléka szántó, 14 százaléka erdő, 10 százaléka gyep volt, a fennmaradó 4 százalékot a szőlő- és gyümölcsösterületek tették ki.

Az értékesített terület nagysága Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, és Pest megyében csökkent a leginkább, 25 százalékkal. A legtöbb termőföldet Bács-Kiskun megyében forgalmazták, utána Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye következett (7800, 7300 és 6100 hektár). A KSH adatai szerint a szántóértékesítés több mint fele az alföldi megyékben realizálódott.

A mező- és erdőgazdasági területek ára – az előző két év 22, majd 5,6 százalékos növekedése után – átlagosan 11 százalékkal nőtt tavaly, ezen belül a szántó ára 10 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,5 millió forint volt. A többi művelési ágban is nőttek az árak: a gyepé 16, a gyümölcsösé 15, a szőlőé 14, az erdőé 9,9 százalékkal lett magasabb.

Nagyításhoz kattintson a grafikonra

A szántó átlagára régiós összehasonlításban Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 1,7 millió forint/hektár, de Észak-Magyarország és Pest régió kivételével a többiben is megközelítette vagy elérte a 1,5 millió forintot hektáronként. Az egyes régiókon belül a föld minőségétől és egyéb tényezőktől függően jelentősek az árkülönbségek, egy jó talajminőségű terület hektáronkénti ára duplája is lehet egy gyenge minőségűének – jegyzi meg a KSH.

Az Agrárium 2016 gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a használt mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. Az egyes művelési ágak között a szántó esetében a legmagasabb a bérelt területek aránya (55 százalék), a
gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők.

A KSH összeállítása szerint tavaly a szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja – az előző évi 5,8 százalékos növekedés után – átlagosan 6,5 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántó átlagos éves bérleti díja 55 700 forint volt országosan. A gyümölcsös 9,7, a gyep 4,9, a szőlő bérleti díja 2,6 százalékkal nőtt, míg az erdőé 1,9 százalékkal csökkent 2017-hez képest.

Nagyításhoz kattintson a grafikonra

A szántók éves bérleti díja Hajdú-Bihar és Tolna megyében (egyaránt 75 500 forint/hektár), valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb (70 900 forint/hektár), míg Nógrád, Heves és Veszprém megyében 40 000 forintnál kevesebbet kellett fizetni egy hektár szántóföld használatáért.

Egy hektár szántó éves bérleti díja a vételi ár 3,7 százaléka volt 2018-ban. A KSH megjegyzi, hogy ez az arány 2010 óta egyre csökken, mert az ár évről évre nagyobb mértékben emelkedik, mint a bérleti díj. Tavaly Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb ez az arány, ahol a viszonylag magas bérleti díj alacsonyabb szántóárral párosult.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás