Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Elmaradt a német recesszió - az export is hajtott
No menu items!

Elmaradt a német recesszió – az export is hajtott

Bővült a német gazdaság a harmadik negyedévben: a recessziót az export erős teljesítményének, valamint a lakossági fogyasztás és az állami kiadások bővülésének köszönhetően sikerült elkerülni – derült ki a Destatis második becsléséből.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó számítások szerint Németország hazai összterméke ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 0,1 százalékkal gyarapodott július-szeptemberben az előző három hónaphoz képest. A második negyedévben 0,2 százalékos visszaesést, az elsőben viszont 0,5 százalékos emelkedést mértek.

Éves összevetésben árkiigazítással számolva 1,0 százalékkal, míg ár- és naptári hatással kiigazítva 0,5 százalékkal nőtt Európa legnagyobb gazdasága a harmadik negyedévben. A második negyedévben az árak kiigazításával számolt GDP 0,1 százalékkal csökkent, ár- és naptári hatással kiigazítva viszont 0,3 százalékkal nőtt.

Negyedéves összehasonlításban – ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva – a fogyasztás volt az egyik hajtóerő: a lakossági fogyasztás 0,4 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 0,8 százalékkal nőttek július szeptemberben. Érzékelhetően, 1,2 százalékkal bővültek az építőipar beruházások, míg a gép- és berendezésgyártó ágazatban 2,6 százalékkal csökkentek. Jól teljesített a külkereskedelem, az export 1,0 százalékkal, míg az import 0,1 százalékkal bővült.

Éves szinten a lakossági fogyasztás árkiigazítással számolva 2,1 százalékkal, a kormányzat kiadásai pedig 2,3 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás a gép- és berendezésgyártó ágazatban 0,8 százalékkal, az építőiparban pedig 4,5 százalékkal emelkedett. Az export 2,5 százalékkal, az import pedig 2,0 százalékkal bővült július-szeptemberben.

A Destatis adatai szerint a harmadik negyedévi hazai összterméket 45,4 millió munkavállaló állította elő a 83,1 millió lakosú országban.

A foglalkoztatottak száma 356 ezerrel, 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így a foglalkoztatottság Németország újraegyesítése, 1990 óta a legmagasabb szintre emelkedett.

A német gazdaság teljesítményét visszafogja, hogy az exportorientált feldolgozóipara recesszióba került a kereskedelmi feszültségek miatt, az autógyártásban komoly gondokat okozott az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabvány (WLTP) bevezetése, ráadásul a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok is rontottak a helyzeten.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.