Kezdőlap Tőzsde BÉT - Szakértő: alulteljesített a BUX
No menu items!

BÉT – Szakértő: alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,31 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 515,97 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: az európai piacok erősödése ellenére a BUX a nap nagy részében mínuszban volt, különösen a kereskedés végén gyengült a hazai részvényindex. A nagy papírok közül az OTP árfolyama esett a legtöbbet a csütörtöki jelentős emelkedés után.

A szakértő szerint fontosabb hazai hírek nem érkeztek, az egész hetet jellemezte, hogy az európai piaccal szemben mozgott a BUX. Csütörtökön kimondottan felülteljesített a magyar tőzsde, ennek a korrekciója történhetett pénteken – tette hozzá.

A Mol 12 forinttal, 0,44 százalékkal 2710 forintra csökkent, 902,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,34 százalékkal 14 740 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 455 forintra gyengült, forgalma 57,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,45 százalékkal 6580 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3731,11 ponton zárt pénteken, ez 37,76 pontos, 1,02 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás