Kezdőlap Mozaik Varsó. Nyolc miniszter az agrártámogatások megvédéséért
No menu items!

Varsó. Nyolc miniszter az agrártámogatások megvédéséért

A kormány mindent megtesz a magyar gazdáknak járó agrártámogatások megvédéséért – hangsúlyozta Varsóban Nagy István agrárminiszter, miután részt vett a közép- és kelet-európai mezőgazdasági miniszterek találkozóján.

Nagy István

A három balti ország (Észtország, Lettország, Litvánia), valamint Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Románia mezőgazdasági minisztereinek találkozójáról az Agrárminisztérium közölte: a politikusok a hétfőn elfogadott közös varsói nyilatkozatukban kiálltak az Európai Unió közös agrárpolitikájára fordítható költségvetés szinten tartása mellett a következő, 2021-2027-es költségvetési keretben.

Az Európai Bizottság agrárpolitikai költségvetésre vonatkozó javaslatán “mindenképpen emelni szükséges, mert az akkor sem lenne elegendő, ha nem növekednének a gazdákkal szemben támasztott környezet- és klímavédelmi követelmények” – idézi a varsói tárgyaláson részt vevő Nagy Istvánt.

“Nem kérhetünk többet a gazdáktól többletforrások nélkül, úgy pedig végképp nem, hogy közben csökkennek a források” – húzta alá.

Janusz Wojciechowski

A Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős uniós biztos részvételével megtartott rendezvényen a miniszterek egyetértettek abban, hogy a mezőgazdaságnak is hozzá kell járulnia az EU környezet- és klímavédelmi célkitűzéseinek megvalósulásához, egyúttal azonban “meg kell találni a helyes egyensúlyt az agrárium és más ágazatok vállalásai között” – írta az agrárminisztérium közleménye.

Az európai zöld megállapodásban foglaltakról Nagy István hangsúlyozta: azokat úgy kell megvalósítani, hogy “ne a szegényebb országok, ne  a magyar gazdák, hanem a nagy szennyező vállalatok fizessék meg a klímavédelem árát”, és a klímavédelem “ne eredményezze az európai mezőgazdaság versenyképességének romlását, a gazdák adminisztratív terheinek növekedését, és legfőképpen ne vezessen az élelmiszerárak drasztikus emelkedéséhez”.

Jan Krzysztof Ardanowski

A lengyel közszolgálati televízióban közvetített sajtóértekezletén a találkozó házigazdája, Jan Krzysztof Ardanowski lengyel mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy a mezőgazdaság előtt álló új kihívások “új, megnövelt pénzügyi eszközöket” követelnek. Közölte: nincs indok arra, hogy a közvetlen hektáronkénti támogatásokat az eddigi gyakorlat szerint, aránytalanul osszák el az uniós tagállamok között.

A térség agrárminisztereit hétfő délelőtt Andrzej Duda lengyel elnök fogadta, a találkozót követően hangsúlyozta:  a 2022-2027-es uniós költségvetésben a közös agrárpolitikára szánt források nem lehetnek alacsonyabbak, mint eddig.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás