Kezdőlap Cégvilág Magyar multi program - indul a kkv-k előminősítése
No menu items!

Magyar multi program – indul a kkv-k előminősítése

A Magyar multi program (Mmp) előminősítési szakaszában legfeljebb közepes méretű, nemzetközi piacokra vágyó vállalkozások jelentkezését várják – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a pályázatismertető rendezvényen.

György László tájékoztatása szerint az Mmp második jelentkezési körében is a kedvező növekedési kilátásokkal rendelkező, legfeljebb közepes méretű cégeket várják. Olyanokat, amelyek nemzetközi nagyvállalattá fejlődve is kötődnének az országhoz, és a magyar munkavállalókra alapozva járulnának hozzá a térség felvirágoztatásához.

György László

Külföldi tapasztalatok is bizonyítják, hogy a tőkének a multinacionális cégek korszakában is lehet nemzeti kötődése, miképp az is nyilvánvaló, hogy családi vállalkozások is kijuthatnak a nemzetközi piacokra – fogalmazott.

Az államtitkár közölte, hogy a korábbi pályázókhoz hasonlóan az új jelentkezők is egyedi igényekre szabott segítséget kaphatnak az Mmp későbbi szakaszaiban, hogy versenyképes saját termékeket és szolgáltatásokat fejleszthessenek. Támogatják továbbá a továbbjutó cégek márkaépítését, szervezetfejlesztését és exporttevékenységét is.

Az ITM államtitkára arra számít, hogy a program legfeljebb 5 éven belül több magyar céget is hozzásegíthet a jelentős mértékű nemzetközi terjeszkedéshez.

Hangsúlyozta emellett, hogy a vállalati technológiafejlesztéshez az állam más pályázatokat is kínál, a jelentkezőket a költségvetési források mellett uniós támogatások is segítik.

Utóbbiak közül kiemelte a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéseit segítő, valamint az energiahatékonysági iparban érdekelt cégek támogatását. A kormány emellett a beszállítófejlesztési programra évi 3 milliárd forintot, az Irinyi terv iparstratégiai támogatásaira évi 2,5 milliárd forintot biztosít – tette hozzá.

Joó István

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára méltatta az Mmp célkitűzéseit. Joó István elismerően említette, hogy évek óta sorra dőlnek meg a magyar kiviteli rekordok, de úgy látja, hogy az exporton belül tovább kell emelni mind a kkv-k, mind az EU-n kívüli piacokra irányuló termelés arányát.

A külföldön is versenyképes vállalati tevékenységet a KKM az ITM-mel együttműködve segíti, hozzájárulva új ösztönzők kiírásához, valamint szükség esetén a korábbiak megújításához – tette hozzá.

Az idei első fél évben megjelenhet például a Nemzeti tőkekifektetési program kiírása. A földrajzi korlátozás nélküli támogatáshoz a KKM 20 milliárd forintos keretösszeget jelzett a Pénzügyminisztériumnak.

A nemrég indult nyugat-balkáni befektetési támogatás keretösszegét a pályázatok sokszorosan túllépték, és jelentős érdeklődés övezte az exportfejlesztési pályázatot is, ezért néhány hónapon belül megjelenhet a folytatása – mondta Joó István.

A 2019-ben kezdődött Mmp idei folytatásához várhatóan 10-12 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány. A program 2020-ban körülbelül 50 új vállalkozást fogadhat be.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.