Kezdőlap Turizmus Utazási irodák: visszafizetés helyett vouchert!
No menu items!

Utazási irodák: visszafizetés helyett vouchert!

Drámai helyzetbe kerülnek az utazási irodák, ha nem sikerül módosítani a jogszabályt, amely kimondja: 14 napon belül vissza kell adniuk az utasoknak a lemondott utak árát. Az Utazó magazinnak Molnár Judit a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke azt mondta: a probléma gyökere, hogy a szolgáltatók sem fizetnek az irodáknak.

Molnár Judit

A MUISZ elnöke kifejtette: miközben az irodák ismét bebizonyították létük fontosságát azzal, hogy a koronavírus járvány kitörésekor a világ minden pontjáról biztosították utasaik hazatérését, egyszerre érte őket két csapás: nem jöttek új megrendelések és megkezdődött a befizetett utak lemondása.

A szövetség ezért is küzdött annak érdekében, hogy a szakma bekerüljön a kormány által meghatározott veszélyeztetett tevékenységi körbe – ez a lobby munka végül sikerre vezetett. A MUISZ és a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a MABEUSZ is aláírta azt az előterjesztést, amit a Nemzeti Fuvarozó Ipartestület tett a kormány felé azért, hogy az az ágazat is kerüljön be a védett körbe. Ha az sikerül, akkor a szintén bajba került buszos utaztatók is nagy tehertől szabadulhatnak meg.

Visszafizetés helyett voucher adnának az utazási irodák

Az utazási irodák azonban még így is végveszélyben vannak, mert a hatályos kormányrendelet szerint, ha egy utazás ellehetetlenül, az utazási irodának 14 napon belül vissza kell fizetnie az utasnak a befizetett összeget.

Ez a pénz viszont nem áll az irodák rendelkezésére, mert ők azt tovább utalták a szolgáltatóknak – légitársaságoknak, szállodáknak, hajóstársaságoknak – akik viszont ezt nem adják vissza, hanem egy évre szóló vouchert adnak helyette, mert ők is bajban vannak. A magyar irodák – európai uniós társaikhoz hasonlóan – ezért csak akkor kerülhetik el a csődöt, ha a fennálló jogszabály megváltozik, lehetővé téve, hogy készpénz helyett ők is egy évre szóló vouchert adjanak az utasaiknak.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.