Kezdőlap Pénzvilág EU: Korona-kötvény nincs, mentőhitel lesz
No menu items!

EU: Korona-kötvény nincs, mentőhitel lesz

Megegyeztek az európai pénzügyminiszterek a bajban lévő tagállamok megsegítéséről. Az olaszok is elfogadták a kompromisszumot. A pénzből azonban nem kérnek. Továbbra is a korona-kötvények bevezetésében bíznak.

Egyezség Brüsszelben

Paolo Gentiloni

Roberto Gualtieri

A pénzügyminiszterek egyezségre jutottak. A kormányfőknek a héten még rá kell bólintaniuk a megállapodásra. Az uniós gazdasági biztos, az olasz Paolo Gentiloni elégedett: „A mentőcsomagból minden tagország segíteni tud az egészségügyön, a cégeken és a családokon is. Európa példát mutat szolidaritásból.” A római gazdasági miniszter, Roberto Gualtieri el tudja ugyan fogadni a javaslatot, de továbbra is az euró, illetve korona-kötvények bevezetésében bízik.

A megállapodás szerint a pénzt a jelenleg 80 milliárd euró likvid tőkével és 700 milliárdos tagállami garanciavállalással rendelkező Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) adja.

Forrás: Shutterstock

Ha a pénz elfogyna, a tagállamok garanciát vallattak az alap feltőkésítésére. A déli államok korábban elutasították az ESM-et. Az euró-válság idején létrehozott alapról rossz emlékeik vannak. Az eddigi hitelkihelyezéseiről az EKB, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság együtt döntött. A ’Trojka’ néven elhíresült hármas reformokhoz, megszorításaikhoz kötötte a kölcsönöket és szigorúan felügyelte a betartásukat. A mostani megállapodásban lefektették, hogy feltételek nélkül lehet pénzhez jutni az ESM-ből. A tagállamoknak mindössze azt kell igazolniuk, hogy a hitelt közvetlenül a korona-válság leküzdésére használják. A lazítás addig marad, ameddig a vészhelyzet fennáll a kontinensen.

A Kilencek az Északiak ellen

A segítségnyújtás módjáról vitatkozó csoportokat a ’Kilencek’ és az ’Északiak’ alkotják. A ‘Kilencek’ tehát a déli államok, az olaszok, a franciák, a spanyolok, a portugálok és a görög, valamint a meglepő módon hozzájuk csatlakozó Belgium, Írország, Luxemburg és Szlovénia. Pénzügyi szolidaritást várnak a gazdaságilag és járványügyi szempontból is sokkal jobb helyzetben lévő északiaktól. Az  ‘Északiak’, Ausztria, Finnország, Hollandia és Németország az euró-kötvények legelszántabb ellenzői.

Mark Rutte

A segítésért cserébe elengedhetetlennek tartja a szigorú feltételeket” – fogalmazott Mark Rutte holland miniszterelnök a kormányfők legutóbbi videó konferenciáján. Sebastian Kurz osztrák és Angela Merkel német kancellár egyetértően bólogattak – írta akkor a vezető olasz napilap, a Corriere della sera. Az ’Északiak’ most lemondtak a feltételekről. Cserébe a ’Kilencek’ belenyugodtak, hogy továbbra se lesznek összeeurópai kötvény.

Az ESM konstrukciója ismeretében világos, miért vannak az ’Északiak’ a feltétel nélküli pénzkihelyezés esetén is az alap mellett:

Az eurókötvénykért a tagállamok egyetemlegesen felelnének. Tehát minden egyes országnak jót kellene állni a teljes kibocsátásért a többiek kiesése esetén.

Ezzel szemben az ESM által felvett hitelekért a tagállamok csak az alapító szerződésben meghatározott mértékig szavatolnak. A legtöbbért, az alap negyedéért Németország.

Öröm Európa-szerte

Az euró-kötvényekhez retorikájában a legellenségesebben hozzáálló holland pénzügyminiszter, Wopke Hoekstra Twitter üzenetében próbálta elásni a csatabárdot és a kompromisszum tényét hangsúlyozta: „Hosszú viták és üzengetések után tárgyalóasztalhoz ültünk és rövid idő alatt egy jó kompromisszumra jutottunk. Az ESM-ből gyorsan és egyszerűen juthat segítséghez minden bajba került tagállam.”

Elégedett a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire is:

Bruno Le Maire

Demonstráltuk, hogy válsághelyzetben képesek vagyunk gyorsan egyezségre jutni. Egy nagy nap Európának.”

Korábban Macron elnök próbált közvetíteni a ’Kilencek’ és az ’Északiak’ között. Ő vetette fel a korona-kötvények ötletét. Az ezek kibocsátásából befolyó pénzt csak a járvány és gazdasági hatásai leküzdésére lehetett volna felhasználni. A sajtótájékoztató újságírói kérdésre, mi szerint érdemes-e az olaszoknak reménykedniük, lesznek-e közös kötvények, a párizsi pénzügyminiszter az ’Északiaktól’ ismert egyértelmű választ adott: „Nem.”

A római gazdasági miniszter, Gualtieri ennek ellenére sikerről beszélt. Aláhúzta, hogy nem csak az ESM szigorú folyósítási szabályainak felfüggesztését érték el. Létrejött a 100 milliárd euró tőkéjű ’Sure’- hitelkerete. Ebből a tagállami cégek pályázhatnak támogatásra a csökkentett munkán lévő dolgozóik után fizetendő bérek és közterhek fedezésére. Francia-olasz javaslatra megalakult a ’Recovery Fund’ is. Az ideiglenes létrehozott alap forrásaira a válság miatt likviditási nehézségekkel küzdő tagállami vállalatok pályázhatnak.

Vita Rómában

Gualtieri szavait árnyalja, hogy az olasz kormánypártok között komoly vita van az ESM-ről. A nagyobbik, az ideológiailag nehezen besorolható, de leginkább baloldali populista ’5 Csillag Mozgalom’ (M5S) elutasítja az ESM-t. Ragaszkodik a kötvényekhez.

Stefano Patuanelli

Egyértelmű és megmásíthatatlan a véleményünk az ESM-ről: Nem” – tette világossá az M5S álláspontját a párt erős embere, Stefano Patuanelli gazdaságfejlesztési miniszter az olasz közszolgálati televízió, a RAI kérdésére. Nem hisznek a brüsszeli ígéreteknek. Attól tartanak, hogy a források igénybevétele után felbukkan a ’Trojka’ és utólag feltételeket támaszt.

Nicola Zingaretti

A koalíciós partner szociáldemokraták (PD), akik korábban a brüsszeli feltételektől és ellenőrzéstől tartva szintén elutasították az ESM-t, a pénzügyminiszterek tanácskozásán született kompromisszum után már az igénybevétele mellett vannak.

Az ESM új formájában nem sérti Itália szuverenitását” – nyilatkozta a pártelnök, Nicola Zingaretti.

A párton kívüli miniszterelnök, Giuseppe Conte kényes helyzetbe került. Az ESM felhasználást sokáig elutasította, a brüsszeli megállapodást azonban üdvözölte. „Ha a miniszterelnök nem tartja a magát korábbi szavaihoz, számunkra véget ér a koalíció” – tette világossá az M5S felháborodását a párt szenátora, Mario Giarrusso. Ennek hatására Conte ismét az ESM ellen foglalt állást:

Giuseppe Conte

Nem fogjuk igénybe venni. A véleményem nem változott és nem is fog változni.

A munkaadók nagyhatalmú érdekképviseleti szervezete, a Cofindustria a másik irányból gyakorol nyomás Contéra. Brüsszeli segítség nélkül finanszírozhatatlannak tartják a kormány gazdaságélénkítő terveit.

Minden forrást fel kell használnunk. A baj olyan nagy, hogy nem engedhetjük meg magunknak a válogatás luxusát” – mondta a szervezet elnöke, Vincenzo Boccia. Hasonló véleményen van a német külügyminiszer-helyettes, Michael Roth is: „Európai segítség nélkül az olaszok nem fognak tudni kilábalni a válságból.” Figyelemre méltó szavak tekintettel arra, hogy Berlin sokáig hallani sem akart az ESM feltételrendszerének lazításáról.

A végső szót az ESM igénybevételéről az olasz parlamentnek kell kimondania. Az ellenzék két meghatározó pártja, a jobboldali populista Liga és Berlusconiék még nem foglaltak állást. Az M5S az ESM igénybevételének megszavazása esetén a koalíció felrúgásával fenyeget.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...