Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus - Az A vércsoportúak veszélyeztetettebbek?
No menu items!

Koronavírus – Az A vércsoportúak veszélyeztetettebbek?

A betegek génelemzése alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a vércsoport befolyásolhatja a koronavírus okozta megbetegedés súlyosságát.

Több ezer európai beteg génjeinek összehasonlításával azt az eredményt kapták, hogy az A vércsoportúak betegsége nagyobb eséllyel volt súlyos, mint a 0 vércsoportúaké.

A New England Journal of Medicine című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány nem igazolta a vércsoporttal való összefüggést, de megerősítette a megfigyelést, amelyet egy korábbi kínai tanulmányban a témában tettek.

Nagyon fontos lehet ez az összefüggés” – mondta Parameswar Hari, a Wisconsini Orvostudományi Egyetem vérspecialistája.

Az olasz, spanyol, dán, német és más országbeli tudósok bevonásával készült tanulmány mintegy kétezer súlyos koronavírusos beteg egyes génjeit hasonlította össze több ezer olyan emberével, akik egészségesek voltak, a Covid-19 enyhe tüneteit hordozták vagy tünetmentesen estek át a fertőzésen.

Hat gén változatait hozták összefüggésbe a súlyos betegség valószínűségével, olyanok is voltak ezek között, amelyek szerepet játszottak abban, hogy ki mennyire lehet érzékeny a vírusfertőzésre. A vércsoportokat is vizsgálták.

Parameswar Hari

Számos kutató jó ideje elemzi, miért lesznek egyesek súlyos betegek az új típusú koronavírustól, mások pedig alig érzik meg. Úgy tűnik, az idős kor növeli a kockázatot és a férfiak is sebezhetőbbek, de a tudósok más tényezők után is kutatnak.

Négy fő vércsoport létezik: A, B, AB és 0, ezeket “a vörösvértestek felszínén lévő fehérjék alapján kategorizálják” – mondta Mary Horowitz, a Nemzetközi Vér- és Csontvelő-transzplantációs Kutatóközpont tudományos igazgatója.

A 0-s vércsoportú emberek hajlamosabbak arra, hogy bizonyos fehérjéket idegenként azonosítsanak, ez a vírus felszínén lévő fehérjékre is igaz.

Az új koronavírus egy rokona okozta 2003-as SARS-járvány idején megfigyelték, hogy a 0-s vércsoportúak kisebb eséllyel lettek súlyos betegek” – magyarázta Hari.

A vércsoportok az egyéb betegségekre való fogékonyságot is befolyásolják, ilyenek a kolera, az E. coli baktérium okozta visszatérő húgyúti fertőzés, valamint a H. pylori miatti fekély és gyomorrák – mondta David Valle, a bostoni Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem genetikai intézetének igazgatója.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.