Kezdőlap Kül-hon Támogatás a külhoni magyar közösségeknek
No menu items!

Támogatás a külhoni magyar közösségeknek

Több mint 2,2 milliárd forintos támogatásban részesülnek a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek, valamint a nemzetpolitikai célokat megvalósító anyaországi tömörülések – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János

Potápi Árpád János jelezte: a koronavírus-járvány miatt a tavaszi-nyári rendezvényeknek nem tudtak támogatást megítélni. Reményét fejezte ki, hogy az év második felében az akadályok elhárulnak, és a határok is megnyílnak.

A támogatási keretre 2019 decemberében kiírt négy pályázat eredményét ismertetve elmondta: másfél milliárd forinttal segítik a külhoni magyar oktatást és kultúrát, amiből egymilliárdot központi felhíváson, félmilliárdot négy regionális pályázaton keresztül osztanak ki.

A központi pályázatra 2244 kérelem érkezett, amiből 655 nyert el támogatást. A regionális felhívásokra 1504 pályázat érkezett, ebből 691 kap forrást.

Támogatást kapott a Munkácson  Szent Erzsébet ingyenkonyha és melegedő (Videó klikk ide)

Segítik a többi közt a munkácsi Szent Erzsébet ingyenkonyha és melegedő fenntartását, működését, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület identitásmegőrző tevékenységét. Támogatást kap az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesület eszközbeszerzésre, a magyar közösségi ház felújítása Gömörpéterfalván, hozzájárulnak a muravidéki Meseút című dokumentumfilm készítéséhez, a nagykaposi görögkatolikus templom felújításához, a szórvány- és zarándokközpont befejezéséhez, felavatásához Déván.

Támogatják továbbá a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványának tehetségműhelyeit és a “Szülőföldön okosan” szakképzési programot Marosvásárhelyen – ismertette a részleteket Potápi Árpád János.

Az ifjúsági és cserkészközösségek tevékenységének támogatására több mint 87 millió forintot különítettek el; 181 kérelmezőből 115-en kapnak támogatást.

A forrásból részesül többek között az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. Támogatják tudománynépszerűsítő történelmi estek szervezését Komáromban Trianon 100. évfordulója alkalmából, valamint a székelyföldi értékmentést: kihalóban lévő népi mesterségek bemutatását, oktatását Csíkkarcfalván, illetve ifjúsági önkéntesek képzését Gyulafehérváron.

A diaszpórában élő magyarság szervezetei és az ott magyar nyelvű oktatást végző tömörülések számára 364 millió forint áll rendelkezésre; 449 kérelemből 261 kap támogatást.

Tánc és magyar nyelvű oktatás Dél-Amerikában

Segítik többi között az Uruguayi Magyar Otthon működését, a vancouveri magyar újságot, az Oslói Magyar Tanoda fenntartását és működését, a Chacói Magyar Klub működését. Támogatásban részesül a New York-i magyar iskola, és jut a támogatásból a Bécsi Magyar Iskolaegyesület programjaira is.

A nemzetpolitikai államtitkár kitért arra is, hogy a 2015 óta meghirdetett testvértelepülési programok és együttműködések támogatására 250 millió forintos forrást biztosítanak; 373-an pályáztak, közülük 172-en kapnak támogatást.

A felhívásra magyarországi helyi (települési, megyei) önkormányzatok pályázhatnak egy vagy több külhoni településsel közös program megvalósítására. A programnak köszönhetően már több mint 1200 kapcsolat épült ki anyaországi és külhoni települések között – mondta Potápi Árpád János. Példaként említette új testvértelepülési kapcsolat kialakítását Dombóvár és Gyergyószentmiklós, valamint Ipolyszalka és Pusztaszemes között, illetve kárpátaljai fiatalok üdültetését Bicskén.

Összegzése szerint a nemzetpolitikai államtitkárság évente meghirdetett nyílt pályázati felhívásai az egyik legfontosabb támogatási formát jelentik a külhoni magyarság számára.

Jankovics Róbert

Az államtitkár a sajtótájékoztatón gratulált a horvátországi választásokon elért eredményhez a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK), illetve Jankovics Róbertnek, aki a magyarságot képviseli majd a horvát parlamentben.

Az elmúlt négy évben a HMDK-nak és Jankovics Róbertnek sok munkával jelentős eredményeket sikerült elérni. Egyre több olyan magyar embert tudtak megszólítani, aki az identitása egy részét már lehet, hogy elveszítette, mégis a magyar nemzethez tartozónak vallja magát – mutatott rá Potápi Árpád János.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.