Hirdetés
Kezdőlap Hírek 14 milliót érő magnószalag, Bowie akkor még Jones volt
No menu items!

14 milliót érő magnószalag, Bowie akkor még Jones volt

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción.

Az 1963-as demófelvételen hallható a 16 éves Bowie – akkor még David Jones néven – első együttesében, a The Konradsban. A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég, a felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki – írja honlapján a The Telegraph.

A következő hónapokban Bowie kilépett a zenekarból, de karrierje hat évvel később beindult a Space Oddity című dalával.
Az árverésen 39 360 fontért vásárolta meg a felvételt egy tengerentúli gyűjtő. Árát korábban 10 ezer fontra becsülték.

Az Omega Aukciósház igazgatója, Karen Fairweather szerint “őrületes licitharc” folyt.

Az árverésen értékesítettek olyan rajzokat is, melyeket Bowie készített, amikor még a The Konrads tagja volt. Fényképekkel és a zenekar dokumentumaival együtt 17 130 fontért keltek el ezek a képek.

A felvételt és a tárgyakat a The Konrads egykori dobosa és menedzsere, David Hadfield találta meg. Amikor az 1990-es években elköltözött, garázsában bukkant rájuk egy régi kenyereskosárban.

Bowie a zenekar szaxofonosa volt, de úgy döntöttek, ő énekelje a dalt. “Davidnek ekkor még nem állt szándékában énekessé válni, szívvel-lélekkel azon volt, hogy világklasszis szaxofonos legyen” – fogalmazott Hadfield.

Ügynökük, Eric Easton, aki a Rolling Stones menedzsere is volt, arra kérte a tagokat, csináljanak egy demót, hogy meghallgatást szerezzen nekik a Deccánál.

“Így ez lett a legelső, 55 évvel ezelőtti felvétel, amelyen David Jones (Bowie) énekel. Nem létezik más demófelvétel, melyen David énekel” – mondta Hadfield.

“A Decca ekkor visszautasított minket, de amikor később, még abban az évben adtak lehetőséget a meghallgatásra, Roger Ferris volt az énekes, David a háttérszólamokat énekelte” – tette hozzá.

David Bowie 2016 januárjában, 69. születésnapja után két nappal hunyt el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás