Kezdőlap Ingatlan Magához tért a lakáspiac - drágult a tégla, olcsóbb a panel
No menu items!

Magához tért a lakáspiac – drágult a tégla, olcsóbb a panel

Júniusban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-et, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez – áll a Duna House elemzésében.

A társaság elemzése szerint a májusban már kiugró keresleti adatok után, a piaci folyamatoknak megfelelően, az adásvételek számában is megmutatkozott az emelkedés júniusban, amelynek egy része valószínűleg az elhalasztott tranzakciókból tevődött össze. Éves szinten eddig közel 60 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsül a Duna House, amely a tavalyi féléves adatokhoz képest 23 százalékos elmaradás.

Ellentétes irányba mozdult a panelek és a téglalakások ára. Fotó: szeged.hu

A panellakásoknál tovább csökkentek az árak az egész országban, a legnagyobb mértékben, 3 százalékkal Budapesten, ahol Budán 573 ezer, Pesten 490 ezer forintba kerül átlagosan egy négyzetméter. Téglalakások többségénél folytatódott az emelkedés, leszámítva Budapestet, ahol kisebb árkorrekció volt tapasztalható: Budán 786 ezer, Pesten 629 ezer forint volt egy négyzetméter ára.

Vidéken, a keleti országrészben a panelek négyzetméter ára átlagosan 325 ezer forint volt, míg a nyugatiban 294 ezer forint. A téglalakásoké 356 ezer és 328 ezer forint körül alakult átlagosan.

A második negyedévben értékesített ingatlanok adatai alapján a keleti és nyugati részeken az átlagos értékesítési ár a tégla otthonok esetében 14 és 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, míg a paneleké 1-1 százalékot csökkent.

A második negyedévében ismét a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanok voltak a legnépszerűbbek Budán és Pesten, az adásvételek 42 százaléka ebben a kategóriában történt.

Pest megyében a 60 négyzetméter alatti otthonok adásvételi aránya 7 százalékponttal csökkent, a 120 négyzetméter feletti otthonok aránya viszont 7 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Pest megyében 23 százalékponttal nőtt a 400 ezer forintos négyzetméterár felett értékesített ingatlanok aránya. Vidéken a legtöbb ingatlan 10-20 millió forint közötti vételáron cserélt tulajdonost, míg Pest megyében 33 százalék volt a 40 millió forint felett értékesített otthonok aránya.

Az elemzés szerint a fővárosban kezdenek visszatérni a befektetők, az adásvételek 33 százalék befektetési célú volt júniusban.

Az első lakást vásárlók aránya országosan emelkedett, Budapesten 7 százalékponttal nőtt az előző év júniusához képest: a vevők 27 százaléka tartozott e körbe.

A Duna House becslése szerint a második negyedévben 200 milliárd forint körüli szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt nyújtottak a piacon a vevőknek, 21 százalékkal kevesebbet a tavalyi év második negyedévéhez képest. A szakértők meglátása szerint ezzel a hitelpiac is elérte mélypontját, amely után a következő hónapban már emelkedés várható – közölték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...