Hirdetés
Kezdőlap Hírek Strómanokkal dolgoztak - Másfél milliárd forintnyi áfát csaltak el
No menu items!

Strómanokkal dolgoztak – Másfél milliárd forintnyi áfát csaltak el

Osztrák és szlovák cégeket is használva, mintegy 1,6 milliárd forintnyi áfát csalt el egy bűnszervezet, amely strómanok felhasználásával műszaki, számítástechnikai eszközöket adott el általános forgalmi adó megfizetése nélkül  – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt vádat emelt négy férfival szemben, aki szervezett bűnözői csoportot működtetve, további négy társával együtt áfa megfizetése nélkül értékesített műszaki cikkeket belföldön, továbbá tagállami értékesítés látszatával nagy összegű áfát igényelt vissza jogosulatlanul.

A vádirat szerint az első rendű vádlott vezetésével létrehozott bűnözői csoport 2015 októberétől 2017 októberéig az érdekkörébe tartozó, strómanok által képviselt gazdasági társaságok felhasználásával műszaki, számítástechnikai eszközök kereskedelmét végezte.
Azért, hogy csökkenjen a lelepleződés esélye, a bűnszervezet tagjai hosszú számlázási láncot alakítottak ki.

A számlázási láncban felhasznált cégek részben az elsőrendű vádlott tényleges irányítása alatt álltak, többségüknek azonban nem ő volt a bejegyzett tagja.

Bűntársai a bűnözői szervezet működését segítették, az általa rájuk kiosztott feladatok végrehajtását végezték: a “bukócégek” termékbeszerzését, az áru szállítását, továbbá a valós gazdasági ügyletek látszatát keltő dokumentumok elkészítését szervezték.

A vádlottak a cégláncolat alján szereplő bukócégek segítségével a szórakoztató elektronikai termékeket külföldről, nettó áron, azaz jelentős árelőnnyel szerezték be, ami után az áfát szándékosan senki nem fizette meg. A cégláncolat látszólagos exporttevékenységet is végzett, amelynek során azonban az áru egy osztrák és egy szlovák logisztikai központból nagyon rövid időn belül visszakerült az eredeti magyarországi megrendelőhöz.

A kivitelt végző gazdasági társaság a számlalánc fiktív számláinak áfatartalmát is visszaigényelte – tették hozzá.

A bűnszervezet irányítója és tettestársa annak érdekében, hogy a bűncselekményből származó pénz eredetét leplezze, osztalék és kölcsön címén utalásokat teljesített egymás számláira, végül az összegeket készpénzben felvette.

Az ügyészség négy vádlottat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, amely 5-20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Két vádlottnak üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt is felelnie kell. Velük szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhatnak.

A bűnös gazdagodás erejéig valamennyi vádlottal szemben vagyonelkobzás elrendelését is indítványozza az ügyészség.

Mivel a bűnszervezet vezetőjével és tettestársával szemben már folyik büntetőeljárás, az ügyészség indítványozta, hogy ügyüket a Pécsi Törvényszéken folyó ügyhöz egyesítsék – áll a közleményben.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...